Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

MEGSZÁLLÓK - L. NAGY ZSUZSA A főváros román megszállás alatt

ber végére kívánta kitűzni az országos választásokat. Mellőzzük most, vajon ez célszerű és egyáltalán kivihető lett volna-e. Mindenesetre a kormány hirdetményeket, falragaszokat kívánt megjelentetni eme szándékáról. Ezt azonban a román hatóságok egyszerűen megtiltották, s ez ellen nem volt mit tenni. Nem tartották tiszteletben a tábornoki bizottsághoz tartozó antant tiszteket, katonákat sem. Az atrocitásokat a bizottság rendszeresen jelentette, s hevesen tiltakozott, így jártak el augusztus végén is, amikor három amerikait fogtak le, néhány napon át minden élelem nélkül őrizetben tartották, s a bizottságot sem értesítették. A nagyhatalmak és a román politika konfliktusai természetesen nem ilyen, alapjában véve kisszerű dolgokban mutatkoztak. A Legfelső Tanács addig nem tudta lezárni az európai, közép-kelet-európai békerendszer kiépítését, amíg Magyarország is alá nem írja a békeszerződést. Ennek azonban alapvető feltétele volt, hogy többé-kevésbé helyre álljon az ország szuverenitása, hogy legalább fővárosa ne álljon idegen hadsereg megszállása alatt, hogy alakuljon elfogadható kormány, megrendezzék a választásokat, vagyis egészében törvényes formát adjanak az új rendszernek. Volt azonban még egy körülmény, ami nagy szerepet játszott. Ez pedig az a félelem volt, hogy netán olyan megmozdulásokra kerül sor Budapesten és az országban, amelyek baloldali jellegük miatt keresztezik az antant elképzeléseit. Addig, amíg a román hadsereg tartotta megszállva az ország nagyobb részét és a fővárost is, ettől nem féltek. De ha megtörténik a kivonulás? Milyen magyar erő, fegyveres testület lesz képes gondoskodni a rend fenntartásáról? 1918-1919-ben összeomlottá rendőrségés a csendőrség, vagyis a két belső rendfenntartó szervezet is. Az antant fontosnak tartotta tehát e két szervezet újjászervezését, és kezdetben nem vette számításba a Horthy Miklós vezette nemzeti hadsereget. Bukarest azonban ahhoz ragaszkodott, hogy teljes mértékben számolják fel a magyar fegyveres erőket, egyedül ezt tekintették elfogadható biztonsági garanciának a maguk számára. A Friedrich-kormány kísérletet tett arra, hogy újjászervezze mind a rendőrséget, mind a csendőrséget. Erőfeszítései azonban rendre hajótörést szenvedtek a román városparancsnokság ellenállásán. Eljárásuk a saját szempontjukból teljesen érthető volt: amíg az antant nem talál olyan fegyveres testületet Magyarországon, amelytől biztonsággal várhatja a rend fenntartását, addig szükséges lesz a román hadsereg jelenléte az országban. A tábornoki bizottság maga is tehetetlennek bizonyult, legalábbis egy ideig. Megpróbáltak ugyan eleget tenni Clemenceau francia miniszterelnök, a párizsi békekonferencia elnöke ama utasításának, hogy gyakoroljanak nyomást a románokra a magyar rendőrség és csendőrség újjászervezése ügyében, de a szövetségközi tábornoki bizottság együttes ülésein rendszerint sikertelenségüket állapították meg. Tehetetlenek voltak a román városparancsnokság csűrésével-csavarásával szemben. Ezt látva, a Legfelső Tanács végül is H. E. Yates ezredest, az amerikai tábornoki misszió tagját ruházta fel a magyar csendőrség „szövetségközi ellenőre és felügyelője" címmel, s rábízták a csendőrség újjászervezését. A magyar csendőrség