Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

APÁK ÉS HŐSÖK - BORUS JUDIT Kossuth a főváros halottja

mind a honossági törvényt, mind pedig Kossuth rossz egészségi állapotát figye­lembe véve fordult Tisza Kálmán 1889. április 28-án egy felterjesztéssel Ferenc József császárhoz. „Legkegyelmesebb Úr! Amint mintegy 2 évvel ezelőtt elterjedt a később hamisnak bizonyult hír, hogy Kossuth Lajos meghalt, még a józanul gondolkodó és a legmagasabb uralkodóház, va­lamint a fennálló alkotmány iránt minden két­ségen felül magasztos hűséggel viseltető emberek közt oly mozgalom volt, hogy én már akkor bá­torkodtam Őfelségének megemlíteni, hogy nem lenne helyes, meglepni hagyni magunkat ettől az eseménytől, amelyik a természet törvénye szerint bármikor bekövetkezhet, és már akkor megkap­tam a Legmagasabbfelhatalmazást, errevonat­kozó nézetemnek Őfelsége számára írásban va­ló előterjesztésére. " A továbbiakban Tisza az általános han­gulatról és a Kossuth-kultusz hevességéről ír, méltatja Kossuth érdemeit, majd így folytatja: „Ilyen körülmények között bizonyára lesznek olyanok, akik törvényes úton kívánják Kossuth emlékének megörökítését, és tagadha­tatlan, hogyha ehhez a kormány hozzájárulna, ezáltal egy csapással véget vethetnek minden agitációnak és minden zavargó elem pártszem­pontból kihasználható agitációjának. Ha K. L. 1867-ben vagy akár később megha­jolva a korona és a nemzet egyesült akarata előtt elismerte volna azt az alapot, amely létre­hozta ezeket a tényezőket, úgy teljes határozott­sággal kérném Őfelségét, hogy kegyeskedjék fel­hatalmazni a legalázatosabb magyar kor­mányt erre az eljárásra. 1. 1879. évi törvényczikk a magyar állampolgárság megszer­zéséről és elvesztéséről. Budapest, 1892.31. §. 2. Eckhardt Ferenc: Ferenc József és a Kossuth-kultusz. Magyar Ez azonban sajnos nem történt meg. Ellen­kezőleg, Kossuth az utolsó pillanatig sem ha­gyott fel magának a kiegyezésnek és az ezen az alapon ténykedő törvényhozás jogosultságának a tagadásával; éppen ezért én is arra a követ­keztetésre jutottam, hogy az említett megbocsá­tást lényegében mint kizártat [kiemelés tő­lem B.J.J kell tekinteni. Kétségtelenül lesznek olyanok is, akik helyes­nek fogják tartani, hogy Kossuth elhunyta al­kalmából betiltsanak minden tüntetést és min­den, emlékének megörökítésére irányuló tevé­kenységet. Részemről ezt elkerülhetetlennek és politikai szempontból nagyon helytelennek tartanám. Az előadottak alapján az a meggyőződésem, hogy ha bekövetkezik az említett haláleset, Őfel­sége legalázatosabb magyar kormányának az első pillanattól arra az álláspontra kell helyez­kednie, hogy még ha tekintetbe is vesszük, hogy az elhunyt élete utolsó pillanatáig kétségbe von­ta (vitatta) még a meglévő fórvényhozás jogo­sultságát, törvényhozási úton semmi sem tör­ténhet, a társadalmi köröket azonban, vala­mint a törvényhatóságokat senki nem fogja aka­dályozni részvétük kifejezésre juttatásában, gyászszertartások megrendezésében, esetleg mozgalom kezdeményezésében önkéntes adomá­nyokból létrehozandó emlékmű létrehozására; sőt azt sem lehet kizárni, hogy ebben a kormány tagjai is részt vehessenek, ha e célból adakozás­ra szólítják fel őket. " A miniszterelnök a felterjesztés máso­dik felében újra megemlíti a Kossuth-kul­tuszt és az ezzel kapcsolatos megmozdu­lásokat. Beadványát avval zárja, hogy elő­Szemle, 1927.370. 3. Kossuth-emlékalbum (A továbbiakban Album). Szerk.: Kovács Dénes, Budapest, 1909.19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom