Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

xista, baloldali és jobboldali, internacionalista és nacionalista. Én egyiknek sem akarom minősíteni sem a valláshoz, sem a politikához való viszonyát - egymáshoz képest esetleg ellentétes oldalon lennének ma -, mert az a lényeg, hogy 56 huszonvalahány napjában egyetlen dologért, egy idegen hatalom ellen, közösen hajlandók voltak fellépni. A közös tehát a szabadság vágya volt. De a szabadság emlékműve nem temetői téma, mert a szabad­ság evilági fogalom. Voltak azonban olyanok, akik alantas politikai indulataikat szégyen­szemre ide a temetőbe is kihozták. Az egyik fő hőzöngő ma gyilkosságra való felbujtás miatt négyéves börtönbüntetését tölti. Egyébként újab­ban már a képernyőn sem jelenhet meg az emlékmű. A mai magyar közszolgálati televízió - melynek vezetője októberben hazugsággal vá­dolt és megszüntetett egy műsort, mert az bemutatott valamit, ami meg­történt - véghezvitte azt a világhírű szerkesztői-operatőri bravúrt, hogy az 1993. október 23-i koszorúzásokat úgy közvetítette, hogy az 5300 m -bői egyetlen négyzetcenti sem látszott. Ez tényleg operatőri csúcs­teljesítmény. Zseniális operatőr kell hozzá, aki lefekszik a földre és in­kább alulnézetből, tehát kedvezőtlen látószögből fényképezi a koszo­rúzó politikusokat - noha a filmfőiskolán tanítják, hogy ha valakit ellen­séges színben akarok feltüntetni, akkor azt alulról kell fotózni -, csak nehogy látszódjon az 1956 milliméteres kő. 1992-ben még egy pillanatra felvillant a fekete hatszög, mielőtt rátették az első koszorút. Akkor még állva fényképeztek. Valaki szólhatott, hogy ez is sok... Egyébként a világ szobrászatában eddig a nyitott sír mint téma nem léte­zett: itt lett először ábrázolva művészi, elvont eszközökkel. A halál, a halott ember, a halott - legyőzött - ország, vagy a halott forradalom mint elvont fogalom van megjelenítve egy geometrikus testben, tisztán a fekete szín­nel és az évszámot misztifikáló, felmagasztosító megoldással. Ez a Nyitott Sír szobra. Úgy terveztem meg az új rítust, hogy a fekete követ kell megkoszorúzni, holott nem lehet mellé lépni, mert körülötte szakadék van. Jöttek is, hogy mi lesz, ha jön valaki koszorúzni, és közte meg a kő között ott van az az egy méter húsz centis távolság meg a két méter mély szakadék. Mondom, akkor majd vigyáz, hogy ki ne törje a nyakát. Korlátot akartak velem csinál­tatni köré mondván, hogy veszélyes. Nem! Ha nincs benne veszély, akkor ez nem is az 56-osok szobra. Akik ott fekszenek, ennél sokkal nagyobb veszélyt is vállaltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom