Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

MÁRTÍRIUM - MIHANCSIK ZSÓFIA interjúi Nagy Imre temetése és az 56-os emlékmű születése RAJK LÁSZLÓVAL és J0VÁN0VICS GYÖRGGYEL

Csakhogy 1957-ben ott állt az a bizonyos május elsejei tribün. Ami bizony kizárta, hogy a ravatal oda kerüljön. Maradt két lehetőség: a Szépművészeti Múzeum előtti lépcsőre is fel lehetett volna tenni a ravatalt, s az épület is szolgálhatott volna arra, hogy várakozóhelyiséget, büfét állítsunk fel benne. De a lépcső tövében van egy rács. Nekünk nem tetszett, hogy az embereket rács válassza el a koporsóktól. Ilyen szimbolikát mi nem akartunk. Lehet, hogy senkinek nem jutott volna eszébe, de akkor is snassznak tartottuk. így jutottunk el, kizárásos alapon, a Műcsarnokig. Ami számunkra azért jelentett nagyon nehéz feladatot, mert azon túl, hogy meg kellett tervezni a szertartás vizuális megjelenítését, számításba kellett vennünk, hogy az épület homlokzata északra néz. Vagyis a nap mindig a háta mögül süt. Gondolom, láttál már focimeccs-közvetítést a tévében, és emlékszel azokra a jelenetekre, mikor a játékos végigrohan a pályán a labdával, és egyszercsak bekerül a lelátók árnyékába. A kamera megbolondul egy pillanatra, és csak két-három másodperc múlva kezd el újra „látni". A Műcsarnok épülete pontosan ugyanígy viselkedik: az összes ember, aki díszőrséget áll, árnyékban van, az árnyék vége körülbelül az épület előtt húzódó úttest közepére esik, aki odamegy virágot letenni, az viszont már a napon áll. Ez a televíziós közvetítés szempontjából végzetes. Hogy oldottátok meg? Ezt hívják úgy a filmszakmában, hogy derítés. Nemcsak azért került az a nagy fehér csomagolás az épület homlokzatára, mert a fehér is a gyász színe, hanem azért is, mert „felderítette" a képet, vagyis a fehérnek ez a reflexfénye oldott valamit a kamera nehézségein. Ezért mondom, hogy számos szakmai szempont is komoly szerepet játszott a látvány tervezésében, nem csupán a temetés szimbolikája. Ezt követően már roppant egyszerű dolgunk volt, ugyanis mihelyt ezek a kérdések eldőltek, egy sor elem már adott volt. Akkor most van az a pillanat, amikor felidézhetnéd a látványt - amennyire ez szavakkal egyáltalán lehetséges -, és elmagyarázhatnád, melyik elem miért került oda. Választanék ehhez egy fogódzó pontot: én akkor nagyon sokat járkáltam a tömegben, és természetesen füleltem, mit beszélnek, hogyan fejtik meg, amit látnak. Ugye a Műcsarnok függőleges fala teljesen be volt borítva fehérrel, a timpanon és az oszlopok meg feketével. Ha szemben állunk az épülettel, a lépcsőn jobboldalt volt felépítve az az emelvény, ahol a beszédek elhangzottak - egy rozsdás vasból összehegesztett hajóorrszerű, roncs-