Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A KOLLEKTIVIZMUS BŰVKÖRÉBEN - SZŰCS GYÖRGY A „zsarnokság" szoborparkja

méltó álruhában s ezen a kölcsönzött nyelven vigyék színre az új világtörténelmi jelenetet."

9 Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az utóbbi fél évszázadban Magyarországon két ikonoklasztázia fogadható el mint totális rendszerek megdöntésére irányuló felhívás: 1944-ben a Gömbös-szobor felrobbantása (Pásztor János, 1942),

10 valamint 1956-ban a Sztálin-szobor ledöntése (Mikus Sándor, 1951).

11 Az 1944-es destrukció emlékét ma is emlékkő jelöli, ami önmagában kulturális képtelenség, hiszen egy emlékmű szándékolt hiányára emlékeztet. A nyolc méteres Sztálint 1989-ben Mészáros Márta filmrendező (részben) díszletként rekonstruálta, mert Napló... filmtrilógiájának befejező részéhez szüksége volt a szobor ledöntésének jelenetére. Mindenesetre a nem mindenki által tudott díszletépítés végtermékének látványa többekben hirtelen döbbenetet keltett, de (újra) átélhették a nagy zuhanást. Érthető, hogy a dolgokat nem mindenki gondolja végig a maga kulturális-történelmi vetületében, ezért is rendeztek tudományos konferenciát Debrecenben'1990. március 29-én a Déri Múzeumban. Az Emlékművek Magyarországon címet viselő ülésen szemlélettágító előadások hangzottak el: Történelemtudatunk tükröződése az emlékművekben (Katona Tamás), Debreceni emlékművek Trianon után (Sz. Kürti Katalin), Halál és megdicsőülés. Az '56-os emlékmű pályázatról (Kovalovszky Márta), valamint A hazugság emlékművei (Wehner Tibor). Wehner kiemelte előadásában, hogy a köztéri szobrok megkötöttebbek mint más alkotások, hiszen általában nem is igazán társadalmi, hanem hatalmi meghatározottsággal bírnak. Szándékosan kerülte a művészet-kifejezést, inkább „emlékmű-produkcióról" vagy „monumentum-ágazatról" beszélt. A hazugság „van, ahol lazán átlengi a teljes monumentumot, van, ahol ez a masszív alap, és könnyed, csillogó az erre épülő felépítmény, van, ahol csak lappang a felület alatt, s van, ahol váratlanul, csintalanul, mintegy véletlenül, vagy valóban csak véletlenül elő-előbukkan" - öntötte költői képekbe Häuser propagandaelméletét Wehner. „A szobordöntések, emlékműbontások eleven bizonyítékai a hazugság felismerésének és leleplezésének, ám a forradalmi korszakok csak a leszámolással törődnek - művészeti, történeti, dokumentatív szempontok nem érdeklik."

12 Az előadásokat követően egy állásfoglalást adtak közre: „Az 'Emlékművek Magyarországon' konferencia résztvevői felhívással fordulnak az ország közvéleményéhez, az elmúlt évtizedek emlékműveinek történeti dokumentum-mivoltukban indokolatlan megsemmisítése ellen. Megőrzésüket művészi értéküktől függetlenül kordokumentumként fontosnak tartjuk a közönség számára hozzáférhető helyen és formában. Javasoljuk, hogy az elmúlt időszak köztéri szobrainak megtartásáról vagy eltávolításáról az önkormányzatok döntsenek, független szakértő bizottságok bevonásával."

13 Sinkó Katalin egy másik fórumon azon tűnődött el, hogy a kultusztárgyaknak tekintett emlékművek lerombolása ugyanolyan rituális cselekedet, mint a felavatás, és az ott zajló ünnepségek lefolytatása. Az eltávolított szobor mintha a kollektív em-