Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

GRANDEUR ÉS GLOIRE - VADAS FERENC Millenniumi piramis és Gellért-hegyi Akropolisz

tetején, akkorának kellene lennie, hogy hozzá képest a Willheimet megihlető New York-i Szabadságszobor is eltörpülne. A szoborcsoport az anyag és a technika szempontjából (amire a szerző nem is utal) sem lett volna megvalósítható. De tekintsünk el a méretektől! Nagyságrendekkel kisebb mű hatása is hasonlóképpen disszonáns - legfeljebb kevésbé nyomasztó - lenne azért, mert önmagában is groteszk, ha egy épületnek az az egyik funkciója, hogy szobor talapzata legyen. Ez idegen az architektúra lényegétől. A plasztikai alkotás természetes mértékrendje ugyanis sokkal kisebb, mint az épületé (68 méteres magasság például háznak elég kicsi, szobornak nagyon nagy). Ha az épület talapzatként szolgál, a szobor arányai pedig ehhez igazodnak, akkor a hatás óhatatlanul komikus lesz, mert ugyanazt a léptéket alkalmazzák két, eredendően különböző mértékrendű dologhoz. Minél nagyobb az épület és a szobor, annál bántóbb a hatás. Ebben az esetben pedig, amikor egy hegy nagyságú épület tetejére a legmagasabb templomtornyok méretével vetekedő szoborcsoport kerülne, a legmértéktelenebb és legabszurdabb elmeszülemények egyikével van dolgunk, melyet valaha is papírra vetettek. Ettől eltekintve azonban - akárcsak maga a piramis - a szoborcsoport is beilleszthető a millenáris tervezetek sorába, sok szállal kötődik hozzájuk, elsősorban a megörökítendő személyek kiválasztásával. A 36. A XX. században a totalitárius rendszerek építészete érte el a megalomania hasonló mértékét. Az e századi elképzelések közül az épület szobortalapzatként való felfogása leginkább Jofan híres tervét rokonítja a piramiséhoz. Siklós Péter: A női kolostortól a nyilvános fürdőig. A Szovjetek honalapításnak és az ezredéves fennállásnak emléket állító szoborművet a kortársak többféleképpen gondolták el; leggyakrabban a honalapító, ritkábban az államalapító szobraként. Willheim is arra hivatkozik, hogy az Árpádok és Szent István emlékét akarja megörökíteni, de ehhez szimbolikus figurát választ, Hungáriának a korabeli szobrászatban gyakran előforduló alakját. A piramis tetején mindhárom megjelent volna. Hungária mint a nemzet időtlen szimbóluma, Árpád és Szent István mint az ezredéves ünnep két aktuális figurája. Ez az összeállítás annyira nem volt egyedülálló, hogy a millenniumi emlékmű egyik korai - még diadalív jellegű - tervváltozatán ugyanez a három főalak dominált.''

7 Egy másik variáció szerint pedig a megépülthöz hasonló kolonnád előtt, a hét vezér lovasszobor csoportja fölött egy koloszszális Hungária-szobor lett volna az emlékmű központi motívuma.

38 (A végső megoldásban ezt Gábor arkangyal jóval kisebb szoboralakja váltotta fel.) E három szobor mellett a piramis tetején Ferenc József tűnne fel negyedikként. Az ő megjelenítése a fejedelem és a szent király mellett nem szerzőnk egyedülállóan lojális gesztusa, hanem az ezredéves ünnepségek szellemének kifejeződése. A millenniumnak ugyanis csak az egyik főszereplője volt a honalapító, mint az ezeréves fejlődés kezdőpontja. A másik, a végpont, az ezredév betetőzője a hivatalos ideológia szerint Ferenc József lett, természetesen nem palotája története. Ld. az Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1956 c. kiállítási katalógus (szerk.: Prakfalvi Endre) függelékében. Bp. 1992. p. 163-171. 37. Gábor L: id. mű p. 205-207. 38. Ugyanott, p. 208-209.