Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)
GRANDEUR ÉS GLOIRE - VADAS FERENC Millenniumi piramis és Gellért-hegyi Akropolisz
mányosra kerül, reálisan vetődhetett fel az összekapcsolása egy Gellért-hegyi monumentummal. Ámde városligeti elhelyezés esetében kizárólag a Hungária szobor diadémjából kibocsátott fénysugár teremthetett összeköttetést a kiállítás több-kilométeres távolságban álló épületeivel. Ez legfeljebb szimbolikus és vizuális kontaktus lehetett volna - már ha egyáltalán megvalósítható ekkora távolságból. A kiállítás és a Gellért-hegyi komplexum tervének ez az erőltetett összekapcsolása azzal magyarázható, hogy az előbbi volt az ünnepségek egyetlen már elhatározott programja, a felmerült ötleteket csak őhozzá lehetett kötni. Ez lehetett az oka annak, hogy ekkortájt az ünnepségek egészére vagy akár a nemzeti pantheonra vonatkozó javaslatok egy részét a kiállítási igazgatósághoz, illetve a kereskedelmi minisztériumhoz nyújtották be, nem pedig a miniszterelnökséghez. Az igazgatóság és a szakminisztérium valóban nem tudhatott mit kezdeni a kiállítás keretein kívül eső javaslatokkal, ezért rutinszerűen átküldték őket a miniszterelnökségre, ahol az ünnepségek programját összeállították. De éppen Willheim Adolféval nem történt ez meg, ott ragadt a kereskedelmi minisztériumban, ma már megállapíthatatlan, hogy miért. Nem mintha esélye lett volna a megvalósulásra - hiszen sokkal megalapozottabb elképzeléseket is figyelmen kívül hagytak -, de így még csak nem is került az illetékesek kezébe. A nagy nemzeti emlékmű igénye Az ismertetett két tervezet a lényegben tér el egymástól, mégis sok bennük a rokon vonás. Mindkettő a honalapításnak és évfordulójának akart maradandó emléket állítani, és egyúttal valamilyen világraszóló látványosságot létrehozni. A modern kor egy-egy világcsodáját képzelték Budapestre. A hasonlat a híres ókori alkotásokkal nem stiláris fogás csupán, hiszen ama nevezetes hétből három is hatással volt szerzőinkre. A piramis-analógia nyilvánvaló, de Willheim Adolf világító Hungáriaszobra is úgy tekinthető, mint a rhodosi kolosszus és a pharosi világítótorony kombinációja. Mindketten a realitások figyelembe vétele nélkül fantáziáltak, s ezért beadványuk sorsa - eltérő módon, de ugyanazon eredménnyel - a mellőzés lett. Egyikük formálisan kapcsolta ötletét a kiállításhoz, másikuk terve maga a kiállítás. Willheim a közkézen forgó emlékállítási ötletekből gyúrt többé-kevésbé újat, míg a másik szerző egy képtelenül felnagyított ősi építészeti formát használt volna fel, de hasonlóak abban, hogy a legnagyobb magyar nemzeti ünnep megörökítésére nem találtak más építészeti formát, mint egyetemeset. Az egyik egyiptomi, a másik antik előképet követ, de ebben nem álltak egyedül. Hiszen a megvalósult ezredéves emlékmű is külföldi analógiák nyomán készült, a kiállítás történelmi főcsoportja pedig hazai példákat másoló, de európai történeti stílusú épületbe került. 33 Magyar építő stílus megteremtésére ekkor még a 33. Bálint Zoltán: Az ezredéves kiállítás architektúrája. Bécs, 1897.
