Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - GYÖRGY PÉTER Nagy-Budapest - az elképzelések és a valóság

azonban a következő válasz adható: a be­kapcsolási probléma nem abban áll, hogy a városias költséges berendezések a vidékre kiterjesztessenek, hanem ellenkezőleg ab­ban, hogy a várossal összefüggő terület fe­lett való rendelkezési joggal a koncentrál­tabb városfejlődés biztosíttassék: a főváros és a szomszédos községek közt pedig a kapcsolat létrejött a főváros nagy kiterje­désű beépítetlen területei mellett is... a helyes városrendezési politika mellett a berendezések s így a költségeik tetemesen leszoríthatóak." 5 A helyzet tehát úgy áll, hogy mindazon racionális, azaz anyagi kérdések, illetve az autonómiák közé tartozó problémák, me­lyek Harrer írásától kezdve egészen az öt­venes évek valóságáig eltartó viták során felmerülnek, már 1908-ban, e szövegben tetten érhetőek, amint a feloldhatatlan el­lentmondások is jól kitapinthatóak. Egyrészt világosan felismerhető volt már ekkor is, hogy hosszú távon sokkal ra­cionálisabb döntések hozhatóak egy régió fejlesztését illetően, ha afelett egységes ren­delkezésijoggal bír egyetlen hatóság. Belátható tehát, s ezt ténylegesen nem is tagadhatta senki, hogy a székesfővárosnak áll érdeké­ben a saját normáinak megfelelően szabá­lyozni a napi munkaerő ingázásából követ­kező közlekedési, a peremvárosokba törté­nő kitelepedéssel együttjáró közegészség­ügyi feladatokat, a közművek közös hasz­nálatából és fejlesztési távlataiból adódó problémákat. A székesfőváros fizet rá hosz­szú távon arra, ha nem veszi tudomásul, hogy a vonzáskörzetében lévő megyei jogú városok és községek csak formálisan azo­5. Harrer id. mű. 35. p. nosak egy úgymond „semleges" régióban lévő azonos lélekszámú közigazgatási egy­séggel. A Budapest környékén lakók a szá­zadelőn épp úgy használták a székesfővá­ros kórházait, iskoláit, hivatalait, mint ma, épp úgy átutaztak területén, épp úgy ott dolgoztak, mint ma. S Bárczy és Harrer, il­letve nemzedékük legjava számára telje­sen nyilvánvaló volt, hogy e peremvárosok és községek épp Budapest közelségének okán soha nem fognak olyan közintézményekbe beruházni, mint egy azonos nagyságú me­zőváros, vagy épp nagyközség tenné. Soha nem fognak kórházakat építeni, nem áll szándékukban - most már nem pusztán ir­racionális, hanem a kivitelezhetetlenségi okból sem - önálló vízművek, villamos­energiatelepek, úthálózatok, közlekedési útvonalak kiépítése. Ha bekebelezik a pe­remvárosokat, ha nem, a való életben úgyis mindazt használni fogják, amit Budapest nyújt - ahogyan ez történt és történik je­lenleg -, mindössze azzal az apró megszo­rítással, hogy a szabályozatlan viszonyok esetén minden község és megyei jogú város a maga partikuláris érdekeit szabadon és igen könnyen érvényesítheti, épp az egységes terület fogalmának hiányából következően. S azt se felejtsük el, hogy Harrer - s a mögötte álló Bárczy - 1908-ban még pon­tosan látták, hogy a környék érdekeltségé­nek kihasználásából milyen előnyök szár­maznak a fővárosra. Azaz tudták, ha Buda­pest hajlandó a bekapcsolásra, hogyan old­ható meg ez úgy, hogy hosszú távon létre­jöjjön az az egységes elvek szerint ellenőr­zött terület, amit Nagy-Budapestnek hív­nak, s mégse kelljen a székesfővárosnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom