Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

ÉPÍTŐK ÉS ÉPÜLETEK - GÁBOR ESZTER Az Erdődy, Semsey, Vanderbilt Gladys palota

ablakok amúgy is vízszintes lezárásúak voltak, az építész azt a megoldást válasz­totta, hogy a terem mennyezetét meghosszabbítva a vállkőnél gerendával meg­osztotta a loggia ívét, és a gerenda fölötti félköröket faragott kőlapokkal elfalazta. Ezzel végleg eltűnt az egykori Erdődy villa kettős loggiával fellazított homlok­zata. Megmaradtak az oszlopok, ma is megvannak a faragott ívek, de beüvegezve, befalazva már értelmetlen formákká váltak. Az Erdődy villa „eltűnéséhez" hoz­zájárult, hogy a ráépített második emelet, az attikával magasított párkányzat és a meredekebb tető következtében az Andrássy úti homlokzat aranymetszéshez kö­zeli aránya eltolódott a négyzet felé. A harmonikus összhatást egy sokkal kevésbé kiegyensúlyozott váltotta fel. Az újonnan épített második emeleten, a régi épület fölött helyezték el a házas­pár hálószobáit, fürdőit, öltözőit és a hölgy boudoárját; a Bajza utca felé az új szárnyban a gyerekszobákat és talán a vendégek részére épített lakosztályokat­öt szobát, négy fürdőszobával. (A második emeleten összesen tíz szoba és hét fürdőszoba volt.) Az utóbbiak egy 1.54 m keskeny és csaknem 30 méter hosszú folyosóra voltak „felfűzve". Az attika mögötti padlásemelet két elkülönülő részből állt. A régi épület fölött egy nagy teret alakítottak ki „tornaterem ill. gyermekjátszótér" céljára. A 14.5x15.7 m (227 m 2 ) alapterületű teremnek szabadba nyíló három oldalán össze­sen hat kisebb méretű ablaka volt, amelyeken át szellőztetni lehetett - a világos­ságot luxfer üvegbeton tető biztosította. Az új épületszányban egy „J" vonalú folyosórendszer mentén 14 cselédszoba, egy fürdő, egy mosdó, néhány toilette és két raktárhelyiség volt. Az 1911-ben elkészült új palota, összesen kb. 4000 m lakóterületével vetély­társ nélkül maradt az Andrássy úti villanegyedben. Az 1880-as évektől kezdve egyre gyakoribb lett a villák ismételt bővítése. Az Andrássy út 106. számú Hie­ronymi-féle villát már 1887-ben megtoldották szintenként egy-egy szobával, majd 1909-ben az új tulajdonos gróf Apponyi Sándor további néhány szobát épít­tetett hozzá. Gróf Gsáky Albin 1890-ben megvette a 114. szám alatti villát, és szintenként három-három szobával bővíttette. Ugyanezt a villát 1928-ban az ak­kori tulajdonos, Ghorin Ferenc úgy építtette át, hogy eredeti alapterülete meg­duplázódott. A példákat hosszan folytathatnánk. Valamilyen bővítés minden vil­lában volt, de a Széchenyi-Vanderbilt féle építkezés méretét egyik sem közel ítette meg. Az Andrássy út 104. szám alatti épület 191 l-re teljesen megváltozott. Nem volt már villa. A házat körülvevő keskeny zöld sáv valójában nem volt több vagy érté­kesebb, mint a zártsorban épített házak előtti előkertek. A főhomlokzattá előlé­pett kilenc ablaktengelyes Bajza utcai homlokzata már palotát és nem villát sej­tetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom