Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

ÉPÍTŐK ÉS ÉPÜLETEK - KÖVÉR GYÖRGY M. L. Herzog & Comp.

delet szerint az özvegy viszi tovább a bankházat és a cégvezetőként alkalmazott idősebb fiú (ill. az özvegy halála után a három testvér együtt) döntheti el, hogy akarja-e folytatni vagy nem. S annak ellenére, hogy ekkorra már elsősorban családi vagyonkezelőségként működtek, a gyors negatív elhatározásból arra következtethetünk, hogy a végrendelet készítői valószínűleg már korábban tisztában voltak azzal, hogy a negyedik nemzedék nem az általuk megkezdett üzleti utat folytatja majd. Az is elég jellemző, ahogy s amit a végrendelkezők közcélokra hagyományoztak. Moses Löbl természetszerű kötelességének érezte, hogy 100 konvenciós forintot az izraelita kórháznak, 50-50-et a kézműves egyletnek és a gyermekmenhelynek adományozzon. Gondoskodott ezenkívül rokonairól (elhalt nővére fiának egyenesen 500 forintot hagyott), valamint szolgájáról. Lényegesen nagyobb vagyonából ugyanezen elvek szerint juttatott Herzog Péter is 5000-5000 koronát a pesti izraelita fiú- ill. leányárvaháznak, 3000-et a hajléktalanok menhelyének és 2000-2000-t a Klotild szeretetháznak ill. a Vakok Budapesti Országos Nevelő és Tanintézetének. A budapesti szünidei gyermektelepegyesületet 15 ezer K-val, egy fővárosi alapítvány létrehozását 200 ezer koronával támogatta. Ugyancsak gondoskodott szolgájáról és házvezetőnőjéről is. Lehet, hogy csak a hagyatékátadási jegyzőkönyvi kivonat nem őrizte meg Mór Lipót ilyen irányú rendelkezéseit, az is lehet, hogy a kétségtelenül megindult anyagi hanyatlás miatt maradtak el ezek a passzusok. Már életében eléggé közismert volt róla, hogy atyjával szemben - aki a fővárosi törvényhatósági pénzügyi bizottságában is szorgoskodott - közszereplést nem vállalt szívesen (vállalati igazgatósági tagságokat alig töltött be, jogtanácsosa még azt a jogot is vitatta, hogy az újságíró portrét írhasson róla, annyira „nem közszereplő, nem köztényező"). Emellett, mint a magánélet köreibe visszahúzódó ember „semmiféle közkötelességet sem teljesít. Nem alapít kórházat, nem tart fenn szanatóriumot, jótékonyságot nem gyakorol, kultuszminiszter, népjóléti miniszter hozzá hiába fordulna, árvák, özvegyek, elhagyottak rá 21 *• • nem számíthatnak." Ugy tűnik, végrendeletében sem igyekezett látványosan rácáfolni a róla kialakult vélekedésre. Ezzel egy irritálóan új mentalitás hordozója: „Herzog Mór Lipót báró de Gsete csak annyiban arisztokrata, hogy vagy kevés borravalót ad, vagy egyáltalán nem ad borravalót, hogy közügyre nem áldoz, hogy teljesen egocentrikusan érez és gondolkozik és hogy raccsol és fölteszi a monokliját, ha véletlenül született keresztény notabilitással hozza össze jó sorsa. Egykorú hitsorsosaival szemközt az előkelőség ilyetén deklarálását nem tartja szüksé22 gesnek." Az újságírói vélemény nyilván ugyanúgy csak az arisztokratákhoz való 21. Radnóti József: Pesti pénzoligarchák Bp. 1929.98. 22. uo.101.