Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)
A NÉVADÓ - DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy
a három császárpolitika eredményes folytatását. Németországgal kapcsolatos viselkedése csak szaporítja a kérdőjeleket. Amikor a francia revans lehetősége miatt nervózus német kancellár 1875-ben háborús válságot provokált, nem neki nyújtott diplomáciai támogatást, hanem a rivális orosz külügyminiszternek, Gorcsakovnak asszisztált. Lépései balkáni ügyekben is mind kétértelműek: a törököket a Szerbiával szembeni szigorra és a Montenegróval szembeni engedékenységre ösztönözte, ugyanakkor nagy sztambuli megrökönyödésre mindkét ország fejedelmét a szuverén uralkodóknak kijáró protokoll szerint fogadta. Az itáliai irredenta miatt szünet nélkül bosszankodott, mégis újra és újra biztosítékot adott, hogy véglegesnek tekinti Lombardia és Velence olasz birtokát. Az összefüggéseket nélkülözni látszó lépések és megnyilvánulások valójában a Monarchia külpolitikai problémáira adott adekvát válaszok láncolatát reprezentálták. A mérsékelt adottságokkal rendelkező, természetes ellenségek sokaságával körülvett soknemzetiségű államalakulat számára valójában csak valamiféle szilárd szövetségi rendszer létrehozása adhatott volna garanciát. Az ezzel kapcsolatos próbálkozások azonban már a külügyminiszterség első hónapjaiban sorra kudarcot vallottak: Anglia nem állt rá a kötésre, Németország pedig, amelynek oroszellenes fordulatához 1870 őszén oly sok reményt fűztek, inkább erősítette, mint lazította a Pétervárhoz fűződő szálakat. Ha a garanciát nyújtó védelmi szövetség létrehozása nem lehetséges, a minimális cél csak annak megakadályozása lehet, hogy a potenciális ellenfelek egymásra találjanak. Ebben az összefüggésben a három császár szövetsége arra szolgált, hogy meggátolják: Németország és Oroszország túlságosan közel kerüljön egymáshoz, a cárizmusnak történő, elvtelennek tűnő udvarlás pedig arra, hogy az orosz külpolitika aktivitását tompítsa. Olaszországnak azért kellett gesztusokat tennie, hogy fékezze annak Oroszország irányába mutatott hajlandóságát, és a Románia felé irányuló, magyar politikus részéről különös preferenciának ugyanez volt az értelme. Az ambivalens balkáni politikának hasonló célja volt: a törökszerb ellentét elmélyítése és a szerb-montenegrói egymásra találás megakadályozása. Andrássy sokszor példálózott azzal, hogy a Monarchia 1859-ben és 1866-ban azért veszítette el a háborút, mert egyszerre két ellenféllel kellett harcolnia. A tanulságokat megszívlelve arra törekedett, hogy a képletet megváltoztassa, és az ellenfelet kényszerítse kétfrontos háború megvívására. Ez nem sikerült neki, de azt legalább elérte, hogy a Monarchia elleni hatalmi összefogás nyolcesztendős külügyminisztersége idején nem jött többé létre. A hatalmi viszonyok változásá20. Projet de lettre particulière à Mr. Novicow. St. Petersburg, le 14 avril 1873. Archiv Vnesnej Politiki Rosszii. Moszkva. Fond Kanceljarii. gy. 121.
