Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - MÁNDY IVÁN „A kávéházat viszont azonnal értettem"

bátor leszek. Hanem csak úgy mondták a magukét. A szövegükön nem változtattak. Emlékszem, még a Rákosi-időkben átordított nekem - én a Teleki tér egyik végén voltam, ő a másik végén, de ha közelebb lettünk volna egymáshoz, az sem lett volna veszélytelenebb -, szóval átkiabált, hogy te már el sem tudnád hinni, ez a Rákosi milyen okos fiú volt a Galilei-körben. Na jó, mondtam én magamban, menjünk haza. Ha még lehet. Szóval nem az, hogy a szappan drágább lett, persze, az is egy borzasztó dolog, de hogy egy értékes emberből ez lett! O úgy érezte, hogy egy lehetőség elveszett. Sose szerette persze Rákosit. Hát nem volt rajta mit szeretni. Ez a magától értetődő bátorsága szókimondás bátorsága volt? Nem tudták, hogy ez szókimondás. Föl se merült bennük. Most erről ez a véleményem, most ezt elmondom. Úgy, ahogy gondolom. Az egész valamiképpen szerves volt. Nem szeretem ezt a szót, de most nem tudom másként kifejezni ezt. Az Ön generációja mennyiben más, hozzájuk képest? Jobban meggondolja, mit beszél. Sok seb érte. Háborúk, békék - az sem volt csekélység -, aztán megint háborúk: örök fenyegetés lógott a levegőben. De hát az Ön generációját az atyák generációja nevelte, kellene, hogy hasonlítsanak hozzájuk. Hasonlítottam én azért apámhoz. Például nemigen mondtam mást, mint amit gondoltam. Vagy úgy nem dicsértem meg soha senkit, hogy nem hittem benne, mondjuk a tehetségében. Csak én éreztem ezt a folytonos fenyegetettséget. Hogy az utca már nem utca, azt elvették tőlünk. Egy időben az olasz filmekből kaptam vissza: ott igazi emberek mentek végig igazi utcákon. Öregek, fáradtak, hajlott hátúak, de valahogy éltek. Én viszont mindig attól féltem, hogy valaki megszólít: maga miért járkál itt? Maga nem csinál semmit? Ráér? Ennyire ráér? Ez meg is történt egyébként, a Rákosi idők alatt persze. De én most csak magamról beszélek. Általánosítani soha nem szeretek. Isten őrizz. Hogy például a kalauzok vagy a katonák ilyenek vagy olyanok, így számomra nincsenek emberek. Én egy arccal tudok mit kezdeni vagy semmit se kezdeni. Volt az életének olyan időszaka, amelyre még nem ez a szorongás jellemző? Tehát amikor még inkább az édesapjára hasonlított? Volt, egészen kiskoromban. Még mielőtt az apám az iskola elől bevitt a Simplonba. Kávéházi ember volt, tudta, hova kell engem vinni. Bár az iskoláit ő azért elvégezte.