Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)
A MILIŐ - KRÚDY GYULA Milyen volt az Andrássy út? (részletek)
azok a kislakok, akik végtől végig a Terézvároson lehetőleg még kapuzárás előtt osonnak haza, mert félnek a házmestertől, aki majd átadja a háziúr goromba üzenetét... Ezek a névtelen kisemberek, akikre jóformán senkinek se volt soha szüksége a városban, legfeljebb minden tizedik újévkor a népszámlálási biztosnak: ezek kezdenek emlegetni magukban reménykedve egy nevet - Vázsonyiét. Őt emlegeti Strasszer, a részletes, aki azzal állít be vevőjéhez, hogy úgyis magyarok vagyunk, szavazzunk hát Vázsonyira; Horváth, a sajtügynök, aki nyáridőben nem megy végig a Király utcán, mert amúgy is olyan sajtszaga van az utcának, mintha minden kereskedő évekre el volna látva sajttal; Bauer bácsi, az óbudai végrehajtó, aki azzal vigasztalja nehéz munkájában kuncsaftjait, hogy ha a demokratikus eszmék győznek, akkor a végrehajtási törvényen is enyhíteni fognak... az esernyőjavítók, akiket sohasem látni máskor a városban, csak olyankor, mikor az eső esik, és már amúgy is megázott mindenki... azok a kis szabók, akik reggeltől estig reménytelenül foltozzák a nadrágokat, mert amúgy is újra kiszakadnak azok... a kávémérések tulajdonosai, akik ráérő idejüknél fogva mindennap kiolvassák a maguk újságját... a kéményseprők, akikkel még maga Táncsics Mihály, az első magyar demokrata sem fogott kezet. Hát ezek a kisemberek kezdik a Szent Terézia utcáiban leghamarább megtanulni a Vázsonyi nevét és a névtulajdonost hében-korban megnézegetik a kávéházi ablakon át. Igen, ott van, ott ül, polgártársai ellenőrizhetik. Már mondtuk, hogy olyan mozgékony, nagy orra van, mint Cyranónak Pethes úr ábrázolásában, de ezenkívül külsejében semmi sem emlékeztett valamely kalandfi, gaszkonyi legényre. Szakálla sincs, mint Martinovics apát óta megszoktuk az összeesküvőket - ha jól emlékszem, fiatalkorában oldalszakállt, úgynevezett pakonbartot viselt, mint azok a fiatal jogászgyerekek, akik majd aljegyzők vagy szolgabírák lesznek. Modorában is inkább rátarti volt a későbbi demokrata pápa, nem fogott kezet a komfortáblissal, amikor fuvarját kifizette, mint más népszerűségre pályázók teszik ebben a korban. Leginkább fölényes, groteszk, ciankálisan elmés volt a maga társaságában, szeretett egy vagy két szóban megjelölni eseményeket és embereket, mert bölcs ember módjára tudta, hogy a legszebb szónoklatokat elfelejtik, ha azok hosszúra nyúlnak. Nem vetette meg az utcagyerek csúfolódást, de máskor meg olyan messzi horizontokra pillantott, mint egy keleti bölcsész. A figurájában, mint Bródy Sándor mondaná, ama kövéredő emberekhez hasonlított, akik már csak azért is örökké nyugtalanok, mert az elhízástól félnek. Holott még javában nyúlánkodott, csak éppen az orra miatt látszott sokkal komolyabbnak, meglettebb embernek, mint a vele egyivásúak. Ült a kávéházban, és gyilkos szatírát mondott mindazokról, akik nem voltak hívei, vagy ellenfelei voltak. Ez az ember vagy nagyon sok ellenséget, vagy nagyon sok barátot fog szerezni magának. Csak a Radocza kaszinóban legyintettek nagy magabíztukban:
