Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)
VIS VITALIS - HANÁK PÉTER Az elpusztíthatatlan város
Ha a XVIII. század a lábadozás, a rekonstrukció, akkor a XIX. század az alapítás és alkotás, a konstrukció kora volt. Hogyan és milyenné épült Budapest? A városkép mindig az építő képét tükrözi. A mi esetünkben a világjárt, világfi közép-európai arisztokrácia és a takarékosan nagyvonalú, művelten parvenü nagypolgárság valóságos és idealizált arcmását. A magyar elit ideálja a század első felében a klasszicizmusnak egy praktikus válfaja, a második felében a reneszánsznak egy nagyvárosiasított, más stíluselemekkel kevert, eklektikus változata. A reneszánsz felújításában éppúgy közrejátszott az itáliai és hazai hagyomány iránti vonzalom és a Párizs-imádat, mint a császári barokk iránti ellenszenv. Andrássy Gyula előtt a nagy párizsi avenue-k és a köröndök lebegtek, amikor a Sugárút elgondolását sugalmazta, a Körút tervezői viszont inkább a bécsi Ringstrass-t vették mintául. Budapest városképéből a történelem a maga korában eléggé kihagyta a barokkot pompás palotáival, tereivel, kertjeivel. A magyar barokk jószerint vidéken virágzott, a budai polgárházakban inkább szerény utánzatként volt jelen. Ezt a városképi hiányt a racionális, költségkímélő XIX. század többé nem tudta pótolni. Pest képét nem a blokkszerű, mindenoldalúan kiképzett paloták, hanem a sorházak, a csupán a főfronton érvényesülő művészi formálás - az is módjával, szerény eszközökkel -, belül pedig a nyitott körfolyosók, a dísztelen udvari lakások nagy száma, a zajos udvarok sora jellemezte. A haszonra törő kalkuláció a térrel, a zölddel, a parkkal is spórolt. Pesten kevés volt a park, a sétára, andalgásra alkalmas tér. Az Oktogonon, a Deák téren, a Kálvin téren, a Rákóczi úton, de még a Nagykörúton sem lehetett gondtalanul sétálgatni. Budapest a futos, nyüzsgő városok közé tartozik. A munkáskerületek bérházai is ridegebbek, mint a nyugati országokban: inkább a berlinihez, mint a bécsihez, inkább a kaszárnyához, mint a Wohnhoftïoz hasonlatosak. Ebben a korszakban vált Budapest az ország valóságos kulturális központjává, Bécs és Prága mellett a közép-európai kulturális háromszög egyik csúcsává. Alkotói, témái és értékeszményei azonban hosszú ideig, csaknem a századfordulóig a vidéki Magyarország nemesi hagyományát folytatták, a századforduló után pedig a népi kultúrkincs is behatolt a képzőművészetbe és a zenébe. Feltűnő, hogy Budapest arculata, aurája, szociális problémái inkább az irodalomban, a kortárs novellisztikában, a költészetben és főként a színházban, a társadalmi drámában, a kabaréban, az operettben érvényesültek. Budapest irodalmi élete, sajtója, színháza, korai filmművészete a századelőn már elérte az európai - legalábbis a középeurópai színvonalat. Budapest a modernizációs eredményeket sajátos összhangba tudta hozni az európai modernizmus mintáival és normáival anélkül, hogy a magyar közélet felszínes optimizmus-felhőiben lebegett, vagy az európai avantgárdé katasztrófahangulatába süllyedt volna. A korszakban nevezetes kulturális intézmények születtek: egyetemek, főiskolák, színházak, múzeumok, könyvtárak. A számos iskolán és kórházon túlmenően:
