Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)

Sipos Gábor: László Dezső és Markos András, a kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár megteremtői

A rendezés és tanulmányírás mellett kollégájával együtt folyamatosan végezte az anyaggyarapítás munkáját is, együtt szállították be például vidékről a széki és a kalotaszegi egyházmegye történeti levéltárát vagy a püspökség pincéjéből a délerdélyi egyházkerületi rész levéltárát. Folytatták a kézikönyvtár gyarapítását is, a különösen értékes oklevelek és iratok tárolására pedig páncélszekrényt szereztek. 1968 júniusában László Dezső végre visszakaphatta kolozsvár-belvárosi lelkészi állását, helyébe Kiss Ágnes tanárnő került, aki új szakmájába hamar beletanulva, Markos irányításával különféle fondok rendezési vagy helyreállítási munkáiban vett részt. A hatvanas-hetvenes években, Markos és Kiss levéltárosok idejében tovább folyt az anyaggyarapítás, ekkor került a Gyüjtőlevéltárba a fogarasi egyházközség igen gazdag levéltára, a szászvárosi református Kun Kollégium irategyüttese, a hunyad-zarándi egyházmegye történeti levéltára, a Diakonissza Intézet és a Református Kórház iratanyaga, R. Berde Mária írónő teljes alkotói hagyatéka, Kecskeméthy István hebraista, teológiai tanár hagyatéka. Rendezési munkáik emlékét a ma is gyakran forgatott gépelt segédletek őrzik (a főkonzisztóriumi levéltár raktári jegyzéke, a püspöki levéltár lajstromának kiegészítése, az igazgatótanácsi levéltár 1900-1964 közötti anyagának topográfiai leltára, a Darkó-Debreczeni gyűjtemény és a Berde-hagyaték leltára stb.). Markos Andrást egyre hatalmasodó betegsége mind erősebben akadályozta a munkában, míg aztán 1974. március 22-én a teljes bénulás rémétől menekülve, önként választotta a halált. Elhunytával lezárult a kolozsvári református levéltár történetének intézményteremtő hőskorszaka, amikor a semmiből kellett és lehetett - a mindennapi munka során, autodidaktaként jó levéltáros szakemberré váló munkatársak áldozatos tevékenységével - tudományos intézményt létrehozni. E korszak eredményeit a rendezett fondok, a kéziratos vagy gépelt segédletek, a megjelent tanulmányok mellett a kutatóforgalom növekedése is jelzi. Ma is az 1961-ben megkezdett kutatónaplót használjuk, ennek tanúsága szerint az 1960-as években átlag 3-10 kutató 20-35 esetben, az 1971-gyei kezdődő évtizedben 12-14 kutató 80-120 esetben talált itt munkájához szükséges forrásanyagot. Az együtt töltött évek során László Dezső és Markos András sokban különböző személyisége igen jól kiegészítette egymást. László Dezső, a precíz hivatalvezetésben nagy jártasságot szerzett lelkész, elsősorban a rendezést és a segédletkészítést tekintette feladatának, sokágú tudományos munkásságában semmi nyoma annak, hogy a kezére bízott fondokat történeti forrásként hasznosítani kívánta