Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)
Dominkovits Péter: Két törvényhatósági levéltáros a XX. század első feléből Házi Jenő és Sümeghy Dezső
szik a szerényebb képesítésű levéltárnok is, kik a jelenlegi irattárosokhoz viszonyítva hatalmas haladást jelentenének...". Országos érdeknek tartja egy új törvény megalkotását. Javasolta, hogy az Egyesület Levéltári Szakosztálya vállaljon törvényelőkészítő munkát. 4 Házi szerepvállalása után nem csodálkozhatunk azon, hogy Jánossy Dénes MOL-főigazgató 1943 áprilisában arra kérte Kamenszky Árpád polgármestert, hogy Sopron város levéltára részt vehessen a levéltáros szakképzésben, az intézmény egyik vidéki gyakorlóhelye legyen e képzésnek. 63 A polgármesteri válasz főlevéltáros által elkészített fogalmazványa roppant udvarias, de enyhén szólva kitérő volt: „.. .Nem hallgathatom el azonban azt az aggodalmamat, hogy mindaddig amig a mostani háborús közigazgatás rendkívüli nehézségei elsősorban a törvényhatóságoknál tapasztalhatók, hogy ne is említsem a lakásínséget, a terv keresztülvitele nem látszik időszerűnek. Ehhez a szemponthoz járul még hozzá az a megfontolásom, hogy a városi főlevéltárnok azt a kevés szabad időt, ami felett rendelkezik, rendkívül fontos tudományos munka elvégzésére fordítja, melytől eltekinteni 1-2 hónapra sem kívánom." 66 Sümeghy már makói szolgálata alatt jelentkezett archivisztikai publikációval. A Levéltárosok Lapja 1914. évfolyama számára a továbbképzésről írt tanulmányt. Hiányolta a rendszeres képzést, és megállapította: így a levéltáros csak a legnagyobb nehézségek között sajátíthatja el a munkájához szükséges tudnivalókat. Legfontosabb szakmai feladatuknak „...a reájuk bízott levéltárat mindenekelőtt rendezni, az azokban elrejtett történelmi fontossággal bíró adatokat felkutatni, napvilágra hozni, hogy az így feldolgozott adatokból, mint apró mozaikokból valamikor kialakulhasson hazánk történelmének legapróbb részletekig kidolgozott képe ... minden vármegye levéltára egy olyan központ legyen, ahová egy-egy vármegyének történetére vonatkozó kutatások és érdeklődések szálai összefutnak." 7 64 Házi Jenő: A lcvéltárnokképzés kérdése, In: A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének Évkönyve IV. 1941-1943., Szcrk.: Witzmann Gyula, Bp., 1943. 23-27. 65 „A szerzett tapasztalatok alapján, elnyervén ehhez a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának hozzájárulását, kívánatosnak tartom, hogy az említett szolgálatra jelentkezők az egyévi országos levéltári előkészítő szolgálat alatt bizonyos időt (szükség szerint 1-2 hónapot) olyan vármegyei, illetőleg városi levéltárban töltsenek cl, ahol a főlevéltárnok mellett a törvényhatósági levéltárak sajátos feladataival és munkakörével szakszerű vezetés mellett megismerkedhetnek. ... Azzal a kéréssel fordulok tehát a Polgármester Úrhoz, méltóztassék megengedni, hogy a fent előadott munkában való részvételre Sopron város levéltárát, illetőleg dr. Házi Jenő városi főlevéltárnok urat is felkereshessem..." Jánossy Dénes Kamenszky Árpádnak, Bp. 1943. ápr. 7. SL IV.B. 1404.b. 36/942. 66 Uo. Sopron, 1943. május 22. 67 Idézi: Takács, 1958. 323.