Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)

Utószó

tottak ott, lévén nem kóser italokat árusítottak. A felső községi, Oroszlánhoz címzett fogadót 1816 és 1818 között átépítették, hogy Óbuda legpompásabb, legdivatosabb fogadóját hozzák létre benne, amelyre joggal voltak büszkék, hiszen a fogadó mindennel fel volt szerelve: a tradicionális kínálat mellett kávéházi részleggel (biliárdteremmel), zenés-táncos mulatságok tartására alkalmas bálteremmel is rendelkezett. Az 1820-as évektől a kisebb, házi bormérések mellett egyre több „self-made” fogadós jelent meg: volt szőlősgazdák és/vagy fogadóbérlők, akiknek fogadója a bérletbe kiadott fogadókkal méltán vette fel a versenyt. Emellett a hajógyár megalapításával úgy tűnik, legalább 1848-ig kontrollálhatatlanul megszaporodott az újonnan beköltöző munkások feleségei vagy élettársai által működtetett illegális kis kifőzdék, kávézók száma. A falusias Óbuda a 19. század közepére a hagyományos szőlőtermelés fennmaradása és fontossága mellett ipari külvárosi jellegűvé is kezdett válni, s mindez hozzájárult a vendéglátás formáinak differenciáltabbá válásához, a vendéglátóhelyek számának növekedéséhez.