Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
A fogadóbérlés menete
A fogadóbérlés menete 147 fogadói vezetéséről, közvetve a közösség életére is befolyást gyakorolhattak.25 Mindezt jól jelzi az említett csoport tagjainak gyakori felkérése a keresztszülőségre vagy esküvői tanúnak. A serfőző Johann Georg Auer és családtagjai (neje és két fia) például 1717-től 1734-ig, a Zichyekkel kitört konfliktusban való részvételükig, 24 esetben vállaltak keresztszülőséget, továbbá 13 házasságnál tanúskodtak, több esetben a város bírójával, Szegeta Tamással, majd Genszky Simonnal, illetve Moritz Schadl uradalmi tisztviselővel karöltve. Mivel a serfőzéshez szakértelem szükségeltetett, a sörház bérletének megszerzése és fenntartása költséges volt, a serfőző alakja a 19. századig kimagaslott a közösségen belül, elég csak a nemességet szerző Mayer/Mayerffy családra gondolnunk. A fogadós, kocsmáros ezzel szemben kevésbé tűnt ki a többiek közül, akár vagyoni helyzetét, akár társadalmi megítélését, vagy éppen viselkedését nézzük. (A fogadósnak külön ügyelnie kellett - volna - arra, hogy vendégeivel illő módon bánjon, a források tanúsága szerint ez nem mindig sikerült.26) Különösen igaz ez a 18. század második felétől, amikor a koronauradalommá válásnak köszönhetően a város nagyobb teret kapott a fogadók működtetésében, vagy éppen a 19. században, amikor az ügyesebb helyi szőlősgazdák vagy mesterek (például mészárosok) bővítik profiljukat és kezdenek komolyabban vendéglátással foglalkozni. 25 Budán a 18. század elején megkülönböztették a városi elithez tartozó, vagyonos fogadótulajdonosokat, akik rendszerint nem maguk működtették fogadóikat, hanem felfogadott kocsmárosokra, pincérekre (Kellner) bízták azt. Géra 2014. 301-303. p. Óbudán a fogadók ekkor vagy a földesúr, vagy a község tulajdonát képezték, így a fogadótulajdonos réteg kimaradt, ennek ellenére a források tanúsága szerint a fogadós, kocsmáros megkülönböztetett figyelmet kapott. 26 A fogadósok részéről előforduló mindennapos konfliktusra példa Anton Karpfenstein fogadós és neje, Barbara esete, akiket Jacob Wittmann megvert és szidalmazott, mint kiderült, azért, mert a fogadósné kávétolvajnak nevezte Wittmant. A tanács, a két fél hevessége (Hetzigkeit) és a hivatalos panasz helyetti verekedés miatt mindkét felet az áristomba tette éjszakára. A vendéglősnek, tekintettel vendégeire, külön megtiltották a szitkozódást, ismételt előfordulás esetén a bocsánatkérés mellett további, méltó büntetést helyeztek kilátásba. BFL V.l.a 7. kötet 1790.07.05. 1793-ban a Rák fogadósnéját, Egidius Ecker nejét marasztalta el a tanács, amiért Johann Sattler nyergesmestert egy éjjeliedénnyel csúnyán megverte. (A férfi fején durván 5x1,5 cm mély, koponyáig érő seb keletkezett.) A férfi vétke egyébként mindössze annyi volt, hogy egy legénynek szeretett volna segíteni, aki egy kádárt keresett, a Mókus fogadóból irányították át őket Eckerékhez. Nem ez volt az első hasonló eset, a tanács ugyanis kifejezetten utasította Eckert, hogy fogja vissza heves vérmérsékletű nejét. Büntetésük sem kevés összeg volt, a mulasztásért 12 Ft, a seborvos költségeiért 9 Ft 18 kr három napon belül történő letételét írták elő. BFL V.l.b Nr. 781. 1793.08.14., BFL V.l.a 7. kötet 1793.07.24. Nr. 76. és 1793.08.23. Nr. 83.
