Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
A fogadóbérlés menete
140 A fogadóbérlés menete tői 1840-ig folyamatosan ő bérelte a Vörösfenyőt, azt követően pedig közeli családtagjai, Franz Polifka és neje, akik nem mellesleg addig kezességet vállaltak Wenzelért, majd az ő bérletük idejére Wenzel Polifka változott bérlőből kezessé. Kevésbé volt szerencsés az árverésen a Radl, azaz a Kerék addigi bérlője, Leopold Schlögl, helyette Török Sámuel nyerte el a fogadót (aki ekkor próbálkozott először a haszonbérlettel, s „kicsivel” szerette volna kezdeni ezirányú pályafutását, hiszen épp a Vörösfenyőre licitált a Kerék mellett). Schlögl viszont átköltözött ugyanekkor a Vogl fogadóba, ahol megtalálhatta számításait, mert 1843-ig bizonyosan ő bérelte. Ennél érdekesebb a Mókus esete: a Mókus volt az óbudai uradalmi fogadók „krémje”, a város központi részén, a Fő utca elágazásánál, az első nagy fogadó, amivel a Buda felől szárazföldről érkezők találkoztak. Ekkorra azonban a város fogadója, a Korona már pompásabbnak számított a vendégek szemében, a Mókus forgalma csökkent, ráadásul több szerencsétlenség is érte. Nem meglepő, hogy az árverés napján a meghirdetett összegért nem jelentkezett senki érte, még akkor sem, amikor a tanács másodjára megpróbálkozott a licittel, 100 forinttal olcsóbb kikiáltási árral. Amikor a Korona addigi (1825-1836 közötti) bérlője, Ignaz Havranek felajánlotta, hogy évi 250 forintért bérbe veszi, a tanács mondott nemet a nyilvánvalóan alacsony összegre (az eltelt ciklus bérleti díja 400 forint volt, ehhez igazították az első kikiáltási árat). A tanácsnak igaza lett, az árverést végül megismételték 1837. január 2-án, és a 350 forintos kikiáltási árról végül évi 420 forintért kelt el, s ismét egy rutinos fogadóbérlő kezébe került: Anton Neresheimer, a Vogl addigi fogadósa lett a bérlője (miközben, mint láttuk, a Voglbe beköltözött a Radlből kilicitált Leopold Schlögl). A Mókus bérlete a kecsegtető nagyobb forgalom, több lehetőség (kávémérés) mellett ténylegesen több terhet is rótt bérlőjére, nem véletlen, hogy három év múlva ismét nem tudták kiadni az aktuális bérleti áron, ahogy az sem, hogy Neresheimer sem kívánta tovább bérelni a Mókust. (Ráadásul Neresheimer idején érte az 1838-as nagy árvíz is a Mókus fogadót.3) Ahogy az ebből a jegyzőkönyvből is látszik, a bérlők sok esetben jól ismerték nem csak a saját, de a többi bérelhető fogadót is. 3 Már januárban, egy akkori kisebb áradás miatt használhatatlanná vált a fogadó, így három hónapig gyakorlatilag nem működött. Márciusban a berendezés és a fogadó egyéb használati tárgyai további károkat szenvedtek, ezért kérte az azévi bérleti díj elengedését. Neresheimer megemlítette, hogy 15 éve működött már Óbudán fogadósként és soha egyetlen panasz nem volt rá, viszont ugyanekkor hat kiskorú gyermekéről is gondoskodnia kellett. Egyébként a bezárás nem csak őt érintette hátrányosan. Kempf András asztalosmester az 1838-as árvíz miatt csak a Mókus fogadóban talált szállást, azonban kvártélyát Neresheimer 1839-ben úgy csukta be, hogy az asztalostól elzárta annak műszereit (amelyeket 1839 októberében a tanács el akart árvereztetni). BFL V.l.c 1838.12.12., 1839.10.30.
