Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
90 Az öröklött város ban korántsem ért véget. Lehet, hogy 1990 és 2005 között klasszikus nagylakótelep nem épült többé (már az 1980-as években sem igen), de 500-6000 lakásosakra vannak példák. Igaz, hogy az 1990 utáni helyzet több szempontból sem azonos az azelőttivel. Fontos változás, hogy a városi lakásépítési projektek finanszírozása, kivitelezése terén a magánberuházók, illetve a ppp-konstrukciók kerültek előtérbe; „az építés feladatát az állam átadta a piaci szereplőknek. Az új helyzetben az új építtetők minden eszközt igyekeztek felhasználni annak érdekében, hogy a túlzottan homogén nagylakótelepekhez képest a szociális lakásépítés megítélése pozitívan változzon. Nem volt bajuk a korábbi építészet minőségével, de reklámszempontból figyelemfelhívóbb környezetet vártak el a tervezőktől”.“ Fontossá vált a telepek egyedisége; a környezettel való harmónia és a környezetkímélő megoldások. Kömer és Nagy az 1945 utáni magyarországi lakásépítéssel foglalkozó második részben a különféle telepeket ugyanúgy komplex összefüggéseikben tárgyalják, mint az európaiakat a nemzetközi fejezetekben. Alapos, részletekbe menő áttekintést nyújtanak az államszocializmus és a rendszerváltás utáni korszak lakáspolitikájáról, a lakásépítés politikai és törvényi hátteréről. Ami az államszocializmus korszakát illeti, az egyes évtizedek lakóteleptípusainak és építkezéseinek áttekintése során Kömer és Nagy főleg az urbanisztikai/koncepci- onális oldalra koncentrálnak (lakótelepek elrendezése, forgalmi megoldások, esetleg szintszámok); ezen kívül építészeti elvek, stílusok és technológiák szerint korszakolják az 1948 és 1990 közti lakótelepeket. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a politikai változások mindig hatottak az lakásépítésre: tükröződtek az éppen aktuális fejlesztési irányelvekben, illetve a központilag megállapított normákban és előírásokban. A lakótelepek politikai összefüggésekbe ágyazott építészettörténete két szempontból hoz újat a korábbi, áttekintő szakirodalomhoz11 12 képest. Egyrészt Kömer és Nagy egész Magyarországra kiterjesztik összefoglalásukat. Másrészt ők részletesen tárgyalják a lakáshoz jutás módozatait, a jogosultságot, a lakáselosztás jellegzetességeit/ano- máliáit, az ebben a 70-es évektől bekövetkező változásokat. Noha a telepszerű építkezések szempontjából ez nem feltétlenül fontos, Kömer és Nagy részletesen szólnak a nem állami tulajdonú lakástípusokról, az ezekre vonatkozó jogszabályok változásairól is. Mindebből kellőképp kidomborodik: Magyarországon 1948 és 1989 között az állami lakástulajdon, illetve az állami lakásépítés korántsem volt egyeduralkodó. Világossá válik az is, hogy milyen előnyei származtak a magyar államnak a magánerős lakásépítésből, illetve az állami tulajdonú lakások öröklakásként való értékesítéséből. Míg a lakótelep-építést alapvetően az állam szándékai felől közelítik meg, Kömer és Nagy könyvükben arra is kísérletet tesznek, hogy a szocialista korszak lakótelepeit 11 KÖRNER-NAGY 2006. 131. p. 12 PREISICH 1998; CSIZMADY 2003.; FERKAI2005.
