Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Bérházvilág 1970-ben. Egy belső-erzsébetvárosi ház társadalma és lakásviszonyai
66 Az öröklött város en legtöbbször munkavállalóként. Feltűnő, hogy a „bevándorlók” (68 személy) többsége, 41 ember (60,3%) Észak- és Kelet-Magyarországról, illetve a Duna-Tisza közéből érkezett; további kilencen (13,2%) a történelmi Magyarország területéről, Szlovákiából, Erdélyből, illetve - ketten - a Délvidékről. Dunántúli településekről mindössze 18-an (ez a 68 vidéki születésű lakó 26,5%-a). (E tekintetben nem csak születési helyük érdekes, hanem az arra a kérdésre adott válaszuk is, hogy hol van, vagy hol volt előzőleg másutt állandó bejelentett lakcímük.) A ház lakói között tehát abszolút többségben vannak a kelet-, észak- és északkelet-magyarországi születésűek, különösen, ha beleértjük ebbe az 1918 előtt a történelmi Magyarországon születetteket is. A foglakozási adatok alapján (4. táblázat) kirajzolódik a lakónépesség társadalmi profilja. A ház lakóinak 26%-a nyugdíjas; közülük nyolcán vállalnak valamilyen mellékfoglalkozást a nyugdíj mellett. A lakók 55%-a aktív kereső. Az aktívak 51%-a nő; a kor szellemének és foglalkoztatáspolitikájának megfelelően az aktív korú nők között gyakorlatilag nincsen eltartott háztartásbeli. Egy gyermekgondozási szabadságon lévő kismamát, egy főiskolás lányt és egy betegsége miatt nyugdíjba vonult középkorú asz- szonyt leszámítva az összes aktív korú nő dolgozik. Az aktív keresőkön belül 11 ember (kereken 20%) önálló kisiparos, kiskereskedő vagy kisipari szövetkezet tagja; 21 ember (az aktív keresők 38%-a) állami vállalatnál, intézménynél alkalmazott fizikai dolgozó: gyári munkás, sofőr, pincér, konyhai kisegítő stb. Az aktív keresőknek tehát nagyjából háromötöde (32 ember) iparos vagy fizikai dolgozó, és csak kétötöde (23 személy) szellemi munkát végző alkalmazott.
