Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - „A másik Bécs”. Az osztrák századforduló változó képe a Schorske utáni történetírásban
A „másik Bécs”: az osztrák századforduló változó képe... 213 sikerre törekedett, ennek érdekében kész volt maximálisan megfelelni a közönség igényeinek). Mindazonáltal Csáky óvatosságra int az operett „kommersz műfajként” való sommás megítélésével kapcsolatban. Rámutat arra, hogy a mai kultúrtörténetírás nem utolsósorban azért hajlamos az operettet a színvonaltalan szórakoztatás kategóriájába sorolni, mert a századelő néhány mérvadó kritikusa, mint például Karl Kraus és Hermann Broch elítélően állt e műfajjal szemben. (Különösen igaz ez a bécsi operettnek a századelőhöz köthető ún. „ezüst” korszakára, amelyet a korábbi „arany” korszakhoz képest számos kortárs hanyatlásként érzékelt.) Csáky amellett érvel, hogy a „bécsi modernizmus” és az operett viszonya ennél összetettebb volt: a „modem” írói körök nem egy tagja (például Felix Salten) operettlibrettó-szerzőként is kipróbálta magát; Arnold Schönberg ifjúkorában számos operettet hangszerelt meg, és „egész életén át bizonyos gyengédséget érzett a bécsi operett iránt”43; sokan mások pedig nézőként, hallgatóként vonzódtak az operetthez, ha ezt nem is mindenki volt hajlandó nyíltan bevallani.44 Az operett túlnyomórészt polgári közönsége más értelemben sem volt homogén, mint ahogyan a bécsi polgárság sem volt az, és összetételét tekintve korszakról korszakra változott. Az „arany” korszakban, azaz az 1870-80-as években, amikor az operett megkezdte hódító útját, és lassan háttérbe szorította a népszínművet, a közönség meghatározó része a művelt közép- és nagypolgárság volt.45 A századvégre azonban kialakult egy új városi középosztály, „amely nemcsak sokrétűbb volt a réginél, hanem amelynek gyengébb gazdasági alapja és beszűkültebb műveltségi horizontja bizonnyal azzal is összefüggött, hogy a népesség olyan középrétegeiből verbuválódott, amelyek a fokozott bevándorlás és a városok növekedése révén jöttek létre”.46 Az „ezüst korszak” operettszerzőinek már erőteljesen számolnia kellett ezzel a fajta közönséggel. A bevándorlás jelentőségére más szerző is rámutat. Silvia Ehalt magának az operett-műfajnak a felemelkedését is a nyelvi körülmények megváltozásához köti. E nézet szerint a 19. század első felének népszínművei, amelyek gyakran bécsi dialektusban íródtak, és amelyek gyakran éltek a humornak csak tősgyökeres bécsiek számára érthető (részben szintén nyelvi) eszközeivel, az 1860-as évektől kezdve azért is szorultak háttérbe az operettekkel szemben, mert az operett jobban szolgálta azok igényeit, akik - nem bécsi születésűek lévén - nem voltak „otthon” a helyi dialektusban, nem beszélve annak a század második felében egyre duzzadó rétegnek a helyzetéről, amelynek tagjai esetleg németül sem tudtak jól. Ezeknek az embereknek a számára a zenés műfaj mindenképpen megközelíthetőbb élményt jelenthetett.47 43 Csáky 1999.251. p. 44 CSÁKY 1999. 252. p. 45 CSÁKY 1999. 39, 54. p. 46 CSÁKY 1999. 54. p. 47 EHALT, S. 1986.
