Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - „A másik Bécs”. Az osztrák századforduló változó képe a Schorske utáni történetírásban
200 Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, histográfia köszönhetik fogantatásukat, hogy a Schorske-esszék ezeket a témákat (például Kari Kraus, Robert Musil) még nem „foglalták le”.7 Másrészt Schorske azért is megkerülhetetlen, mert a századfordulós Bécs, a fin-de- siécle Vienna toposza nagyrészt az ő révén került be a nemzetközi köztudatba, s nem csak szakmai, hanem laikus körökben is. A könyv megjelenését követő években valódi divathullám indult meg, amelynek tetőpontjaként több nyugat-európai és amerikai nagyvárosban, például Párizsban, New Yorkban, Velencében és magában Bécsben rendeztek grandiózus, reprezentatív kiállításokat olyan címekkel, mint Vienne 1880-1938: L ’ apocalypse joyeuse, vagy Traum und Wirklichkeit: Wien 1870-1938. A téma iránti laikus érdeklődés jelentősen azóta sem lanyhult, és méltán állíthatjuk, hogy a század- fordulós Bécs Ausztria egyik alapvető kulturális exportcikkévé nőtte ki magát. Sajátos módon az osztrák történetírás is a Schorske nyomán támadt nemzetközi figyelem hatására fordult erőteljesebben a századforduló tanulmányozása felé, talán mert épp a nemzetközi érdeklődés ébresztette rá az osztrákokat arra, hogy történelmüknek ez az egyik európai és amerikai szemszögből is legjelentősebb korszaka.8 A jelen tanulmány célja néhány olyan, főleg osztrák történészek nevéhez fűződő mű, illetve sorozat bemutatása, amely tudatosan a Schorske és követői által müveit kultúrtörténet-írás ellenreakciójaként fogant.9 Talán nem árt megjegyezni, hogy ennek az elégedetlenségnek nem tisztán tudományos alapja volt; osztrák részről biztosan belejátszott a századfordulós bécsi kultúra fentebb már említett tömegáruvá válása az 1980-90-es években. Sokan érezhették úgy, hogy a korábbi közkedvelt klisék (kerin- gők, operettek, Sissy-legendárium stb.) mellett kialakult egy intellektuálisabb típusú fogyasztásra alkalmas „Bécs 1900” klisé is, amelyhez a kritikusabb szemlélők egyre növekvő türelmetlenséggel viszonyultak. A hagyományos kultúrtörténet-írás legfontosabb ismérve, hogy az utókor által kiemelkedőnek ítélt szellemi teljesítményekkel foglalkozik, és azokkal az alkotókkal, gondolkodókkal, akik ezeket a teljesítményeket létrehozták. Ez a definíció minden bizonnyal szerencsésebb, mint a magaskultúra, illetve vele szemben a populáris/népi kultúra kategóriák használata, ezek szigorú szétválasztása ugyanis mára már sok szempontból problematikusnak bizonyult. (A jelen tanulmány későbbi része is utal majd szerint Schorske nem elemezte kellőképpen a keresztényszocialista mozgalom társadalmi és politikai kontextusát. Boyer Schorkéhoz fűzött feltűnően óvatos bíráló megjegyzései (BOYER 1981. 427. p.) azonban azt is jelzik, hogy amerikai történészkörökben Schorske tekintélye már Boyer könyvének megírása idején, tehát 1981 előtt is meglehetősen nagy volt. 7 Steinberg 1991.155. p. 8 Ld. UHL 2000. 326. p. Figyelemreméltó az a tény, hogy a Schorskétól eredeztetett hatásokat Heidemarie Uhl, a grazi osztrák történésznő is minden további nélkül elismeri. 9 Koncepcionális és teijedelmi okokból az utóbbi két-három évtized rendkívül gazdag angolszász - főleg amerikai - szakirodalmi termésének áttekintése jórészt kimarad a jelen tanulmányból. Ennek a termésnek az értékelése ugyanis minimum külön tanulmányt, de inkább külön kötetet érdemelne. A téma újabb irodalmának az ezredforduló szemszögéből megírt értékelő áttekintésére ld. BELLER 2001.
