Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - A várostörténet intézményesülése és oktatása Magyarországon a rendszerváltozástól napjainkig
186 Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, histográfia A nemzetközi konferenciák résztvevői nem kis részben azonosak azokkal, akik a várostörténetet Európa egyetemein oktatják. Ami a várostörténet oktatását, egyetemeken való jelenlétét illeti, a legtöbb helyen nem alakult ki olyan önálló kutatóközpont, illetve posztgraduális egyetemi központ, mint Leicesterben, de a kurzuskínálatban nagyon sok helyütt jelen van a várostörténet. A várostörténet 1990-es évekbeli megerősödése gyakran egyes oktatókhoz, műhelyekhez kötődött: így például Hermann Diederiks (Universiteit Leiden), Bemard Lepetit (Paris, EHESS), Peter Clark (University of Leicester, majd Helsinki) Richard Rodger (University of Leicester, majd Edinburgh), Bácskai Vera és Granasztói György (ELTE, Budapest), vagy Lars Nielsen (Stockholm University) tanszékeihez. Ma pedig egyre inkább ahhoz a fiatalabb generációhoz, amelynek tagjai az említett tudósok tanítványaiként lettek maguk is várostörténészek. Az egyetemeken oktató várostörténészek az 1990-es évek elejétől gyakran meghatározó tagjai voltak az Európai Várostörténészek Szövetségének is; kapcsolati hálójuk pedig az egyetemközi, tanszékközi - például Erasmus - kapcsolatok kiépítésében játszott, illetve játszik nagy szerepet. A várostörténet fórumai Magyarországon: folyóiratok, konferenciák Az elmúlt húsz évben a várostörténetnek Magyarországon is kialakultak a saját fórumai, gyakran szoros szimbiózisban a társadalomtörténettel és más történeti aldiszciplínákkal. Jelen tanulmány szempontjából a legfontosabbak azok a magyar tudományos folyóiratok, amelyek profilja kimondottan várostörténeti. Közülük kettő, a Tanulmányok Budapest Múltjából, illetve a Budapesti Negyed - ahogy nevük is jelzi - kezdettől a magyar fővárost állította fókuszába. A Tanulmányok Budapest Múltjából eredetileg 1932-ben indult évkönyv jelleggel. A viharos 20. század folyamán azonban megjelenése időről időre szünetelt, és a periodika csak az 1990-es évektől jelent meg újra rendszeresen. A Budapesti Negyed 1993-ban, a rendszerváltás után született meg; alapító főszerkesztője Gerő András volt. A Budapesti Negyed kezdettől olyan folyóirat szándékozott lenni, amely nem csak a tudományos közösségnek szól, hanem a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tart. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, és a Budapesti Negyed olvasmányos cikkei, igényesen tervezett belső formátuma és kitűnő fotóanyaga révén néhány év leforgása alatt jelentős olvasótábort mondhatott magáénak, értve ezalatt nemcsak a szakmai, hanem a laikus olvasóközönséget is. A folyóirat közönségsikere e sorok írójának véleménye szerint összefüggésbe hozható azzal a ténnyel, hogy az utóbbi két évtizedben jelentősen megélénkült a magyar főváros, illetve a helytörténet iránti laikus érdeklődés. Ennek számos jele volt tapasztalható az ezredforduló körüli években és azóta is. Az évente, ősz elején megrendezett Múzeumok Hónapja rendezvénysorozat részeként például olyan szervezett séták
