Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - Erzsébetvárosi legendák. Az interjúk haszna a várostörténetben
166 Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, histográfia [1944.] December 14. Csütörtök „...Tegnap kaptam anyámtól egy levelet, és bár nem panaszkodik szegénykém, sőt igyekszik nagyon bátor lenni, nagyon rossz hatással volt rám a levele. Éreztem belőle a magárahagyatottságát és félelmét a most bekövetkezhetőktől. A katona, aki bent volt nála, meséli, hogy épp akkor lőttek agyon ott a Klauzál téren egy férfit. Mit számít ezeknek egy emberélet! És az ő ablakából éppen a térre látni, és naponta nézik végig a szörnyűbbnél szörnyűbb látványokat, mert minden a téren bonyolódik le.”8 A Klauzál tér a gettó egyik temetőjeként is funkcionált, amelynek élménye erősen kísért a visszaemlékezőkkel készült interjúkban. Ha létezik olyan, hogy kollektív emlékezet,9 akkor a Klauzál tér mint tömegsír és mint gettótemető képe a budapesti zsidóság egyik erős kollektív emléke. Történetileg tehát nemcsak az szűrhető le az interjúkból, hogy a nyilvános tér hogyan ment át drámai átalakuláson egy rendkivüli történelmi helyzetben, hanem az is, hogy egy közösség emlékezetének hogyan vált mindez kitörölhetetlen motívumává. A zsidó életútinterjúkat e ponton megint tanulságos más jellegűekkel szembesíteni. Egy Klauzál téren élő, jelenleg kora negyvenes éveiben járó interjúalanyom sajátos értelmezésben vetette fel a fenti emlékeket. Amikor arról beszélgettünk, hogyan alakult át a Belső-Erzsébetváros társadalma a 20. század második felében, megkockáztatta, hogy szerinte az egykori zsidó középosztály későbbi kivándorlása a Belső-Erzsébetvárosból a rossz emlékekkel is magyarázható; a Klauzál tér és környéke ennek a rétegnek a szemében többek közt azért nem volt később vonzó élethelyszín, mert általában a gettó és konkrétan a temető stigmáját viselte magán.10 11 Ezt erősítik meg egyes erzsébetvárosi lakosok is a velük készült várostörténeti inteijúkban: „Soha nem szerettem ezt a környéket. [...] Szégyelltem ide járni fiatal koromban. Ez gettó volt. Nagyon sok embert el is temettek ide. Amikor először kerültem a térre, még temető is volt. Aki meghalt a gettóban, ide temették.”11 „Azt láttam, hogy a Klauzál tér egész területe kb. jó 1,5 méter magasan tiszta szemétdomb. Az üzletekben a hullák úgy voltak, mint a vég vásznak, így egymás mellé, s innen vitték [el őket], behoztak akkor vagonokat, és a hullákat elvitték.. .”12 8 SZABÓ 1983. 97. p. 9 A kollektív emlékezettel foglalkozó elméletekre, a kérdés irodalmára ld. például BARTLETT 1985.; halbwachs 1992.; Assmann 1999.; gyáni 2000. 10 Interjú O. O.-val, 2010. augusztus 9. 11 MATERN 2009. 408. p. 12 MATERN 2009. 408. p.
