Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
150 Város, kultúra, közösségek vagy hivatali alkalmazottak, akiket a hatályos törvények megfosztottak egzisztenciájuktól. A fent idézett és azokhoz hasonló válaszokban nem nehéz fölfedezni azt a szándékot, hogy a válaszadók a népszámlálási íveken is hangsúlyozzák: átmenetinek és jogtalannak tekintik azt a helyzetet, amiben a népszámlálás őket találta. A háború nehézségei csak tovább súlyosbították a VII. kerület zsidótörvények sújtotta lakosságának helyzetét. Magyarország hadba lépését követően a nem zsidó férfiaknak katonai szolgálatra, a zsidóknak munkaszolgálatra kellett jelentkezniük. A felnőtt férfi családtagok behívása természetesen családjuk helyzetét is érintette. A nem magyar állampolgárságú zsidók üldözése már 1941-ben megkezdődött.34 A Belső-Erzsébetváros volt az egyik olyan hely Budapesten, ahol nagyobb számban éltek ortodox zsidók, és ahol 1939 után a Galíciából, Szlovákiából, Ukrajnából és a németek által addigra már megszállt más kelet-európai területekről elmenekült zsidók leginkább koncentrálódtak. A lengyel, csehszlovák vagy román állampolgársággal rendelkező belső-erzsébetvárosi zsidók többsége korábban az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgára volt; egy részük kimondottan a Magyar Korona egykori területeiről származott, vagy leszármazottja volt a Magyar Királyság egykori állampolgárainak. 1918-at követően ezek az emberek a Monarchia utódállamainak állampolgárai lettek, és bár többségükben magyarajkúak voltak, magukat pedig magyar nemzetiségűnek tekintették, 1920 után mégis „nemkívánatos idegenként” bántak velük a magyar hatóságok. 1936-ban Lengyelország olyan törvényt fogadott el, amely a tartósan Magyarországon élő (lengyel állampolgárságú) zsidókat megfosztotta lengyel állampolgárságuktól. Hozzájuk csatlakoztak azok a lengyel zsidó menekültek, akik az Anschlusst követően hagyták el Ausztriát; végezetül további menekülthullám érte el Magyarországot Lengyelország 1939-es megszállását követően.35 1936-tól Magyarországon újabb és újabb idegenrendészeti szabályokkal igyekeztek gátat vetni a környező országokból „beáramló” zsidó menekülthullámnak. Ezek betetőzéseképp 1941 nyarán egy központilag szervezett akció keretében az úgynevezett „rendezetlen állampolgárságú zsidókat” kitoloncolták Magyarországról. A becslések szerint 14-18 ezer „rendezetlen állampolgárságú zsidó személyt” gyűjtöttek össze az év júliusában és augusztusában, és adtak át a kárpátaljai-galíciai határon a német hatóságoknak. Ok váltak a magyar holokauszt első tömegmészárlásának áldozataivá 1941. augusztus közepén; a kitoloncoltak tömegét német SS-osztagok az ukrán milícia bevonásával mészárolták le Kamenyec-Podolszki mellett. A Budapesten élő „rendezetlen állampolgárságú zsidókat” deportálás céljából a belső-erzsébetvárosi Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, illetve néhány más helyszínen gyűjtötték össze, mielőtt elszállították volna őket az ukrán határra. Azoknak a Klauzál téri zsidó családoknak a tagjai, akik a népszámlálási évek tanúsága szerint 34 Ld. erről KOMORÓCZY 2012. „Kamenyec-Podolszki” c. fejezetét, 623-626. p. 35 STARK 1995. 14-15. p.
