Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
138 Város, kultúra, közösségek öltött a 19-20. század fordulóján, mindig is erről volt nevezetes. Már a 20. század eleji népszámlálások eredményei is erről tanúskodnak, különösen, ha a VII. kerület lakosainak felekezeti arányait kisebb területi egységekre bontva közük. Az 1900-as népösszeírás szerint abban az évben a Klauzál teret (pontosabban az István teret, ahogy akkoriban hívták) közvetlenül körülvevő házakban 50 és 80% között mozgott a zsidók számaránya.16 Az izraeliták aránya a VII. kerület teljes népességéhez viszonyítva 1900-ban 35,8% volt (összehasonlításképp Budapesten 23,6%). 1900-zal ellentétben az 1910., 1920., illetve 1930. évi népszámlálások alkalmával városnegyed-mélységű bontásban nem készült feldolgozás, a teljes VII. kerület felekezeti arányai azonban hozzáférhetőek: az izraelita lakosok aránya a VII. kerületben 1910-ben 38,5%, 1920- ban 39,1%, 1925-ben 36,3% volt. (Budapest összlakosságán belül az izraeliták aránya a fenti években - sorrendben - 23,1%-ot, 23,2%-ot, illetve 21,6%-ot tett ki.)17 Az sem hatott rám az újdonság erejével, hogy a városnegyed lakossága nem egyöntetűen zsidó vallásúakból állt. Amint azt már korábban bemutattam, mértéktartó elemzők mindig is a környék vegyes jellegét hangsúlyozták. (Csak hogy nyilvánvaló legyen a fenti népszámlálásoknak a VII. kerület keresztény népességére vonatkozó eredménye: a keresztények aránya kerületi szinten 61-64% között ingadozott, és még a kerület zsidók által legsűrűbben lakott részében is 20-30%-ot tett ki.) Ami kutatásaim során őszintén meglepett, az a zsidó és keresztény lakosság szoros együttélése, illetve kapcsolataik közelségének foka volt, különösen a magánszférát és a privát tereket illetően. A nyilvános térhasználat során - utcán, parkban, vásárcsarnokban - nyilvánvalóan érintkeztek egymással a különböző csoportok még a tradicionális világban is. Az egy épületen és különösen az egy lakáson belüli keveredés ilyen nagyfokú elterjedtségére azonban nem számítottam, és társadalomtörténészként úgy éreztem, hogy ez a jelenség mindenképp magyarázatra szorul. Az 1941-es népszámlálásra a Belső-Erzsébetváros lakóinak szempontjából igencsak baljós pillanatban került sor. Az első, illetve második zsidótörvény (1938, illetve 1939) addigra már minden téren éreztette a hatását. E törvények gazdaságilag igen súlyosan érintették a helyi lakosokat; korlátozták őket tulajdonukban, és sokak megélhetését, karrieijét, továbbtanulási lehetőségeit lehetetlenítették el. A második zsidó- törvényként elhíresült 1939. évi IV. törvény a „zsidó” fogalmát faji alapon határozta meg — vagyis számos olyan polgárt is érintettek a jogfosztó intézkedések, akik vallási alapon nem, legfeljebb származásuk alapján kapcsolódtak a zsidósághoz. A harmadik zsidótörvény az 1941-es népszámlálás után 7 hónappal lépett hatályba.18 Az utóbbi 16 Ld. „Az izraeliták eloszlása” c. térképet in KŐRÖSI-THlRRING 1905. 56-57. p. 17 THIRRING 1935. 43. p. 18 Bár a magyar történeti irodalomban és a köztudatban zsidótörvényként számon tartott jogszabályok tartalmukban egyértelműen jogfosztóak voltak, maguknak a törvényeknek az elnevezéséből ez nem világ- lik ki. A úgynevezett zsidótörvények (1938. évi XV. te., 1939. évi IV. te., 1941. évi XV. te., és az 1942. évi XV. te.) teljes szövege itt olvasható: Ezer év törvényei.
