Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia ... 127 „Az elárusító hölgyek kivétel nélkül a legsúlyosabb néposztályhoz tartoznak, derék termettel, jó egészséggel, ép tüdővel megáldva, a kik a nyár rekkenő hevét s a zimankós tél hózivataros napjait ugyanabban a jellemző öltözetben daczolják végig panasztalan, sorsukkal megelégedve. Becsületes, jó teremtések. Engednek alkudni. Nem magasztalják fel a selejtest annak, aki ért hozzá; nem gorombáskodnak a válogatóval. Pedig ide jár a város minden »jó gazdasszonya«: fiatal kisasszonyok, polgárnők, hivatalnokok feleségei, divatos öltözetekben, cselédeiktől kisérve. Maga e sorok írója is gyakran meg szokott közöttük fordulni nyaranta a svábhegyi szükségletét bevásárolni s így tapasztalat nyomán adhatja ki a bizonyítványt, hogy a pest-dunaparti gyümölcs- és zöldség-áruló hölgyek mintaképei a kellemesen méltányos igazságtudásnak.”21 Jókai Budapest-narratívájának alaphangja a kedélyesség. Egyénisége, de írói habitusa is arra ösztönzi, hogy optimizmussal, a legrosszabb esetben is derűs iróniával szemlélje fővárosát, s ezt a hangulatot adja át az olvasónak. Tragikumnak, nyomornak, társadalmi problémáknak ebben a narratívában nyoma sincsen. Pedig, millennium előtti eufória ide vagy oda, a korszak publicisztikájában, szépirodalmában egyre több olyan írás jelenik meg, amely a budapesti élet sötétebbik oldaláról szól. Gondoljunk például Kóbor Tamás Budapest című regényére, vagy Molnár Ferenc Az éhes város-ára (mindkét mű 1901-ben jelent meg). E szerzők a szegénységet cseppet sem idilli mivoltában ábrázolják, hanem arról írnak, hogy hogyan vezet az a nyomor, amelyben Budapest lakóinak jelentős része él, erkölcsi zülléshez, az ember mind átvitt, mind konkrét értelemben vett prostituálódásához. Jókainál ezzel szemben a dolgozó osztályok festői couleur locale-ként jelennek meg, legrosszabb esetben is a tisztes szegénység vagy a kemény, dolgos, de becsületes élet megtestesítőiként. Ha Jókai optimizmusára keresünk magyarázatot, az író habitusának boncolgatásán túl nem árt feltenni azt a kérdést is, hogy kinek is írja Jókai Budapest-fejezetét. (Általában, kinek írják cikkeiket a kötet szerzői?) Ha Rudolf intencióinak akartak megfelelni, akkor nemcsak hazájuk népének, hanem a Monarchia többi népének is, akik ezekből a szövegekből ismerhetik meg Magyarországot. Tehát a cél, legalábbis részben, a kifelé való reprezentáció, részben pedig a reklám (ne feledjük, Jókai nem idegenkedett attól sem, hogy tollát a bimbózó turisztikai iparág szolgálatába állítsa!). A feladat az, hogy egy-egy terület fejlettségét érzékeltessék a szerzők; ennek a feladatnak a magyarok is meg akarnak felelni. A Budapest-kötet szerzői fővárosuk gazdasági és különösen kulturális életét (kulturális intézmények; irodalom; színészet; egyházi és világi zene) 21 MONARCHIA 1893. 147-148. p.
