Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Pályakép
De nem én voltam az egyetlen, aki kutatásai során István egyre szélesebb körű forrásismeretéhez folyamodott. Kutatószolgálati vezetőként kutatók tucatjainak vizsgálódásához adott hasznos tanácsokat, nemegyszer úgy, hogy munkaidő után maga nézett át iratokat, hogy a felmerülő problémákra megfelelő megoldást javasolhasson, amivel egyúttal tovább szélesítette saját ismereteit is a levéltár anyagáról. Időközben készségszinten megismerkedett a neoabszolutizmus-, a provizórium-, illetve a kiegyezés kori, a két világháború és az 1945 és 1950 közötti, majd az 1950 utáni tanácskori iratokkal is. Bámulatos türelemmel segítette a kezdő kutatók eligazodását (egy külföldi ta- nulmányutam alkalmából magam is rábíztam a levéltári feltárást végző szemináriumi hallgatók irányítását csakúgy, mint az ügyes-bajos dolgaikban hozzá forduló ügyfelek, vagy amatőr kutatók boldogulását. Ideális kutatótermi felügyelő volt. Forrásismereteit több külföldi, magyar vonatkozású iratok feltárását célzó tanulmányút] án bővítette. Mind levéltári, mind kutatói munkájában a legnagyobb pontosságra, megbízhatóságra, a kutatások elősegítésére törekedett. Amikor a filmtár került kezelésébe, sokszor elégedetlenkedett a nyilvántartások pontatlansága, a nem megfelelő rendezettségű anyagok sietős filmezése miatt, ami megnehezítette áttekinthetőségüket. Maximalista volt: de nemcsak másokkal, hanem elsősorban önmagával szemben. Ezzel magyarázható, hogy széleskörű tudása ellenére előadásai, tanulmányai terjedelmükben rövidnek tűnnek, pedig szinte minden mondatuk mögött hatalmas háttértudás sejlik fel. Ebből az ismeret- anyagból a jelen kötetben publikált tanulmányai csupán ízelítőt adnak. A magával szemben felállított magas mérce gátolta abban, hogy ismereteit, megállapításait nagyobb lélegzetű tanulmányokban foglalja össze. Ennek megértéséhez a kulcsot egyik tanulmányában vélem felfedezni (ld. jelen kötetben megjelent Óbuda keresztény népessége és társadalma a 18. század végén ( 1786-1789) című tanulmány 2. oldalának 2. bekezdését): „... egyetlen időmetszet alkalmazása természetesen nem teszi lehetővé átfogó vizsgálatok lezárását, sőt nagyobb léptékű elemzést sem, pillanatfelvételt nyújthat csak egy település lakosságának egy részéről... nem szeretnék abba a hibába esni, hogy részeredményeinket és adatainkat lezárt és teljes munkaként kezelhessék. Egy időmetszet adatainak rendszerezése semmilyen körülmények között sem szolgálhat alapul egy kiterjedt elemzés elkészítésére ...”. Úgy érezte, hogy még több anyagot kell találnia és feltárnia ahhoz, hogy egy szintézist elkészíthessen. A jelen kötetben publikált írásai azonban nagyobb jelentőségűek, mint egyszerű „részeredmények” közzététele: a különböző források összevetése, a szigorú és alapos forráskritikai megközelítés minden, a tárgyalt témával foglalkozó kutatónak fontos módszertani tanulsággal szolgálnak. Bácskai Vera 8
