Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)

Óbuda mezőváros lakosságának foglalkozási összetétele a 18. század végén

jobbágytelek mérete haladta meg a % telket, ugyanakkor nem kevesebb, mint 37 olyan telek volt, amely ennél is kisebb mérettel rendelkezett. Az adózók számának és birtokainak ilyen változásaira, ennek okaira csak a kutatás későbbi időszakában kereshetünk reális választ.

Az összes adózók számához viszonyítva feltűnően magas az iparűző lakosság száma: 207 főnél jegyeztek be iparos-kereskedő foglalkozást, akik közül 57 jobbágy, 79 házas és 71 házatlan zsellér státusú volt. Ám még ennél is feltűnőbb, hogy ez az adózó réteg nem kevesebb, mint 42-féle foglalkozást űzött, amely a Bácskai Vera-Nagy Lajos-féle, 1828-ra kidolgozott városi hierarchiarendben is tekintélyesnek mondható szám.2 Az iparosok számának változásainál is erőteljesen érezhető a forrástípus eltérő adatbázisa, amely kellő körültekintés hiányában lényeges eltéréseket tartalmazó következtetésekhez vezethet. Az 5. táblázatban számba vettük valamennyi iparost, akik az összeírásokban szerepelnek. Az adatok összevetése alapján valószinűsíthetjük, hogy az 1770. évi összeírás nemcsak teljesebb a másik kettőnél, de korrektebb is. Azonban ezt is csak óvatosan szabad kijelentenünk, hiszen tudjuk, hogy a paraszti társadalomban az iparűzés lényegében szezonális és nem elsődlegesen csak évszakokhoz kötődő, de életkorhoz és a termelésből származójövedelmi viszonyokhoz, körülményekhez is igazodó tevékenység volt. Hentes és mészáros, molnár, takács, varga és szabó, pintér és bognár, kovács, ács és kőműves mindenkor elengedhetetlen adózói voltak egy ekkora közösségnek, ahol elsődlegesen szőlőtermelés folyt. A szakmák többségét művelők száma az uradalmi összeírásban csak töredékét teszi ki az úrbérinek, és ez alól csak az ácsok és kőművesek jelentenek kivételt. Ugyanakkor talán irreálisnak tűnik az 1770-ben regisztrált 7 sebész (chirurgus). 1776-ban pedig olyan szakmák tűntek fel az összeírásban, mint például a sarkantyús, az órakészítő, a kövező, a könyvkötő és a képfestő: megannyi, Bácskai Veráék besorolása szerint ritka, a maga korában elszórtan, inkább csak nagyobb városokban létezett szakma. Miután a rendelkezésünkre álló korábbi adatközlések csak a számszerűségre törekedtek, így ezek további elemzését is kénytelenek vagyunk a kutatás későbbi szakaszára halasztani.

Megkíséreltük az iparosokat, illetve azok lakhelyét megkeresni Óbuda térképén. Ehhez szerencsénkre rendelkezésünkre állt egy Kneidinger András készítette, 1776-ból származó, Gál Éva által már korábban ismertetett, hiteles térkép, amely tartalmazza a jobbágyházakat is, sorszámozva.3 E térképre kíséreltük meg

2 Az 1776/1777. évre egyelőre nem vetettük össze az adókönyvi adatokat a dikális összeírás adataival, de az 1788/1789. évre - amikor is az összeírásból hiányoznak a foglalkozási adatok - azokat csak töredékesen sikerült rekonstruálni, lényegesen kisebb arányszámban.

3 Gál 1979.

130