Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Buda város levéltára, 1686–1848. Félúton egy levéltári kalauz felé
ciálódás nyomán veszítették el lassan jelentőségüket. 1710-től a bírósági ügyekben kiküldött biztosok és bizottságok jelentéseit (relationes iudiciales) kezdték külön iratsorozatban gyűjteni, majd 1737-től a polgári perek, végül 1760-tól a büntetőperek külön történt kezelése eredményeként értéktelenedett el a benne található iratanyag, amely ekkorra már túlnyomórészt csak apró ügyekben folytatott levelezésekből állt. II. József reformjai kapcsán újabb iratsorozatot indítottak, a törvényszéki levelezésekét (correspondentiae iudiciales), amelyben - hasonlóan a pesti tanács Missiles állagához - a társhatóságokkal folytatott legkülönfélébb levelezéseket archiválták. A törvényszéki levéltár részét képezik még az ún. Hét- személyes Táblához, majd ezt követően a Magyar Királyi Kancelláriához 1786 és 1790 között küldött felterjesztések, és az onnan érkezett rendeletek sorozata, amely főként hagyatéki és adóssági ügyeket tartalmaz. Végezetül említést kell még tennünk néhány, lényegében szórványosnak tekinthető anyagról is. 1829-től a városi törvényszék a saját, főként polgári peres ügyeiben hozott ítéleteiről külön nyilvántartást készített, azok szövegének másolataival (liber sententiarium). Kisebb mennyiségben ugyan, de nem elhanyagolható mértékben fennmaradt néhány csomónyi iratanyag az esztergomi szentszék előtt indított válóperek vizsgálati irataiból, illetve a különféle csődügyekből, valamint az 1840 után, a pesti váltótörvényszéktől érkezett vizsgálati iratokból. * * * Szólnunk kell néhány olyan kérdésről is, amelyek a városi levéltár iratanyaga alapján kevéssé, vagy egyáltalán nem ragadhatok meg, mégpedig két közösség életéről. A szerb (rác) és görög, vagy talán pontosabb meghatározásként „török alattvaló” kereskedők és iparosok lényegében korán „asszimilálódtak” a helybeli viszonyokhoz. Az 1727. évi biztosi utasítás még kifogásokkal élt a város felé a rácok ügyeivel kapcsolatban többek között azért, mert bírájukat nem a város, hanem a község fizette. Fontos megemlíteni, hogy ugyanettől az időtől kezdve polgárjogot is kaphattak már. Az előbbi kifogás az 1734. évi biztosi jelentésből már hiányzott. A város szerényebb népességű másik csoportja a zsidóság volt. A török utáni, 1746-ban történt „kiűzetésüket” követően csak a türelmi rendelet után kaphattak újra lakhatási engedélyt, és lélekszámúk még az 1840-es években is csak néhány száz fő volt. Az óbudai hitközséghez tartoztak, így ügyeikben is ott jártak el, míg adót községileg, testületileg fizettek. Végezetül meg kell említenünk egy olyan irategyüttest, amelynek eredetije elpusztult, ám kutathatósága - ha nem is teljes mértékben, de - a modem technika lehetőségeinek köszönhetően megvalósult. Az 1827:23. törvénycikkely előírta, 120
