Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
86 Reformálódó régi rendszerek A valutaüggyel összekapcsolva feltett egyetlen, jegybankkal kapcsolatos 5. kérdő- pontra vonatkozóan a megkérdezett intézmények véleménye erősen megoszlott. Szigorúan tekintve minden válasz más árnyalatot fejezett ki. Mégis bizonyos fő irányok csoportosíthatónak látszanak: A. A debreceni kamara szerint „csak előnyt biztosító lehetőségek jöhetnek tekintetbe”, a kolozsvári szerint „a valuta kérdése nagy nehézség, de...nem akadály”. A Pesti Hazai Takarékpénztár véleménye is az, hogy „éppúgy lehetséges, mint ez a birodalom másik felében tényleg fönnáll”. Ebben az irányban legmesszebb az Iparegyesület ment el, amikor azt állította, hogy „semmi lényeges akadály nem forog fenn”, és „nemzet- gazdasági követelmény”, hogy hazánk „minél rövidebb idő alatt” szert tegyen önálló jegybankra, vagy jegybankokra. B. A határozottan ellenzők táborába sorolhatjuk a legnagyobb fontosságú budapesti kamarát, amely szerint „csak akkor lehetséges, ha a birodalom mindkét felében” megtörténik a valutahelyreállítás. „Lehetséges, de nem kívánatos” kategóriával minősít a zágrábi kamara, „a már létező rossznak hatványozásaként” tekintené a fiumei, „általában lehetségesnek”, viszont „nemcsak nem kívánatosként, de veszélyesként” jellemzi a valutahelyreállítás nélküli jegybankállítást az OMGE. A legélesebben kétségtelenül az osztrák Credit Anstalt nyilatkozik ellene, amikor „megengedhetetlen, az ország érdekeinek ellentmondó” lépésként aposztrofálja. C. A kétkedők táborába a soproni, pozsonyi és temesvári kamara tartozott, az utóbbi az „alig lehetséges” kitétel mögé rejtve hitetlenségét. Nyilván nem lehetett véletlen, hogy a kelet-magyarországi és erdélyi fiókok székvárosai szinte egyöntetűen kívánták a magyar jegybankot, mint ahogy az sem, hogy az ipari érdekképviselet is e mellett tört lándzsát. Ami viszont a szóbeli meghallgatásokat illette, ott méginkább polarizálódtak a vélemények. Itt immár önállóan fejtette ki álláspontját Horn Ede, de magánemberként eredményesen mutatkozott be a bizottság előtt Wilhelm Lucam, az ONB főtitkára, valamint az ONB alkormányzójának, Wodianer Mórnak Albert nevű, pesti illetőségű testvéröccse ugyanúgy, ahogy a közös pénzügyminisztérium magyarországi államtitkára, Weninger Vince is, hogy csak a szélső pólusokat említsem. A személyes meghallgatás során, amely az illető kívánsága szerint, hol németül, hol magyarul folyt, egyes intézmények jelöltjei csak elismételték cégük hivatalos álláspontját, amelynek megfogalmazásában nyilván kulcsszerepük volt. (Pl. Lukács Antal, a Magyar Földhitelintézet igazgatója, Kochmeister Frigyes, a pesti kamara elnöke, vagy Galgóczy Károly, a kolozsvári kamara delegáltja.)50 50 Jegybank ügy, 1908. 30, 114, 153. Lukács: „lehetséges, de nem kívánatos, mert veszélyes” formuláját vö. az OMGE már idézett álláspontjával. Kochmeister a pesti kamara mindkét birodalomfélen valutahelyreállítást feltételül szabó nyilatkozatához még hozzáteszi, hogy „mindadig, míg Ausztria és Magyarország között a mostani, politikai elkülönülés dacára még mindig nagyon bensőséges anyagi kapcsolatok fennállnak, s a két állam egy és ugyanazon vámterületet alkot...” A kolozsvári kamara véleményén még túl is tesz Galgóczy „minél előbb állíttatik magyar bank, annál jobb” tézise.
