Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) 77 pénzláb nem vonatkozik közvetlenül a bankjegykibocsátásra, ill. ajegykibocsátás érvényes szabadalmára. Ebben az értelemben az országos bizottság munkálataira tett utalás akár már megfogalmazásakor értelmetlen volt, akár csak később vált „tárgynélkülivé”, semmiképpen nem mozdította elő a bankügy megoldását. 1867 áprilisában azonban az ONB és a magyar PM közvetlenül is érintkezésbe lépett. A bankkormányzó magyarországi bankfiókok pénzügyigazgatási helyzetével kapcsolatos levelére válaszolva Lónyay az azévi bankügyi tárgyalások szempontjából az ONB és a tárgyalások megkönnyítése érdekében kívánatosnak tartotta, hogy „ténykedésének kiterjedését a magyar országokban (sic!) jelentős mértékben kibőví- tené”. Különösen a pesti fiók dotációjának felemelését szorgalmazta. Ugyancsak Magyarország kívánalmai közé sorolta, hogy a Bankszabályzat 37. §-ának kiszélesítésével ne csak államilag garantált iparvállalati értékek, hanem más biztos papírok (pl. a földhitelintézeti záloglevelek) is a lombardüzlet tárgyául szolgálhassanak.22 A magyar PM igényeit levelében osztrák kollegája is támogatta, ami bizonyos tekintetben meg is nyugtatta a bankigazgatóságot. 1867. április 11-i igazgatósági ülésükön ugyanis a két pénzügyi kormányzat leveleit „nagy megelégedéssel fogadták”, mivel mint megállapították „az eddigi normatívák és bevett szokások semmi lényeges változást nem szenvedtek”.23 Az eddigi viszonyok konzerválásában reménykedés öröme azonban azt is jelentette, hogy a pesti fiókdotáció nemrég tett emelését elégségesnek nyilvánították és a bankstatútumok 22. paragrafusa értelmében pedig „a nem bankképes értékeket” lombardírozhatatlannak. Az autonómiájára büszke ONB figyelmét egyébként is elsősorban privilégiumának sérelme kötötte le. Ez nyilván döntő szerepet játszott abban, hogy a két PM között 1867 szeptemberében újrakezdődött tárgyalások és megállapodások hivatalosan csak jóval később jutottak a Bank (és a nyilvánosság) tudomására. Méghozzá olyan körülmények közepette, amikor a Bank és az osztrák kormányzat, valamint a Bank és a magyar pénzügyigazgatás közötti ellentétek módfelett kiéleződtek. De a szeptemberi pénzügyminiszteri egyezségek körül még ma is sok a rejtély, és nem állíthatjuk, hogy mindennek a végére sikerült járnunk. a pénzjegykibocsátásra vonatkozó kérdésekben egyetértő eljárás eszközlése végett a magyar országos pénzügyminisztériummal érintkezni fog.” Lónyay ugyanitt leírja, hogy 1866 szeptemberi álláspontjának felidézésével miként vette rá Becke-t a 18, pontONB-nek megfelelőbb szövegezésének megváltoztatására. Uo. 174. Neuwirth a fenti pontot „zweideutigen, die Hauptfrage umgehenden und den Rechtsbestand der Nationalbank geradezu in Frage stellenden Abmachung”-ként jellemzte. NEUWIRTH, 1873. 135. A Neuwirth könyvét ismertető és bíráló Hegedűs Sándor viszont a 18. pontot így értékelte: „minthogy a kiegyezési bizottság ezt [mármint a bankügybeni állásfoglalást - K. Gy.] elmellőzte, az ígéret is tárgynél- ktllivé lön”. HEGEDŰS, 1874. 27. Lónyay szerint viszont mindössze arról van szó, hogy a 67-es bizottság munkálata márciusban még nem emelkedett törvényerőre, viszont szó volt benne pénzérték és a pénzláb megállapításáról. LÓNYAY, 1875. 175*. 22 PRESSBURGER, Noteninstitut. I./2. 889. Buda, 1867. április 7. Lónyay egyébként a Földhitelintézetnek nemcsak alapító tagja volt, hanem egy időben elnöke is. 23 Archiv ONB Protokoll, No. 2980. 1867. április 11.
