Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
72 Reformálódó régi rendszerek ben már taktikai okokból sem exponálta, épp ennek hiánya késztette az osztrák felet a kérdés felvetésére. A dolog érthetően foglalkoztatta őket, hiszen egyfelől az osztrák kormány kezét törvényesen kötötte a Plener-féle bankakta, másfelől viszont az 1866 májusi államjegykibocsátás miatt a PM-ONB viszony elég feszült volt, hiszen az utóbbi — méltán - a bankakta megsértése miatt kártérítést készült követelni. A kancellária épületében tartott első megbeszélés alkalmával, augusztus 20-án, már éjfél után elmenőben vetődött csak fel a „Bankfrage”, ahogy Lónyay naplójában a magyar sorok között feljegyezte. Nem csoda, hiszen a legkényesebb kérdés nem ez, hanem a hadsereg ill. az alkotmányos sorrendiség problémája volt. (Hogy ugyanis előbb nevezze-e ki a király a 48-as alapon a magyar minisztériumot és ezek kössék meg a kiegyezést, avagy előbb kössék meg Deákék a kiegyezést, vigyék keresztül az országgyűlésen, majd azután ki lesz nevezve a kormány.) Azon a bizonyos augusztusi éjszakán Majláth emlékeztette a bankkérdésre Belcredit, aki szinte odavetette, hogy a „Bank privilégium tart még 1877-ig”, tehát ehhez ragaszkodni fognak. Lónyay erre így válaszolt: „átallában nem vagyok az egybank rendszer barátja s mind addig míg egybank lesz az agio ismét elő állhat minden nagyobb államszükséglet esetében - de ha minden más jogot megadatnak az országnak, ezen ... kiegyezni nem leend nehéz...”7 Mivel Andrássy és Lónyay nem mondhatta magáról, hogy bizottsági felhatalmazással tárgyal, tehát az eszmecsere csak puhatolózó és magánjellegű volt, azt kérték, hogy a kormány fejtse ki írásban kifogásait a magyar pontokkal kapcsolatban. A bankügyben a kormánykövetelés az volt — a vám, adó és közlekedési ügyekkel összekapcsolva -, hogy ezeknél az „átmeneti periódusban a status quo garantáltan fennmaradjon”. Erről aztán tovább folytak a megbeszélések, míg Lónyay Andrássy kérésére írásba foglalta az ezekkel kapcsolatos megjegyzéseit: Jegybankügyben elvi megállapodásnak csak annyiban lehet helye, amennyiben az átmenet a fennálló Bankmonopóliumból egy a különböző országok hitelszükségleteinek jobban megfelelő jegybankrendszerre megkívánja.”8 A szeptember 2-án Hübner bárónak átadott variáns pedig így szólt: „A jegybankügyet illetőleg mi azon nézetben vagyunk, hogy hasonló úton elvi megállapodások szükségesek, hogy az átmenet a most fennálló bankmonopóliumból egy, a birodalom 7 Lónyay politikai naplója. [Lónyay N.] Eredeti lelőhelye: University of London Library. A Kónyi hagyatékkal külföldre került irategyüttesre Péter László professzor volt szíves figyelmemet felhívni. A naplót mikrofilmen Dénes Iván Zoltán hozta haza és a feltárási jog lejártáig az ő engedélyével használhattam, amiért ezúton is köszönetét mondok. MÓL Mikrofilmtár [Mf], 37 153 Box. 1. 1866. augusztus 21. A bankügyben folytatott 1866 augusztusi tárgyalások fontosságára és Lónyay álláspontjára (Kónyi alapján) már Juhász Lajos is utalt: JUHÁSZ, 1939. 65. sköv. 8 MÓL Mf. 37 153 Box. 1. 1866. augusztus 25. LÓNYAY, 1875. 169-170. fordításában némileg megkeményíti akkori álláspontját („könnte nur insoweit stattfinden”=’csak annyiban lenne létesítendő’), a német eredeti ugyanis nélkülözi az imperativ mozzanatot. A folytatás viszont egyértelmű: „Kívánatosnak látszik kétségkívül, hogy bizonyos vezéreszmék állapíttassanak meg a két törvényhozás részéről a jegybankok engedélyezésénél, mi a 63-ik alinea szerint lenne eszközlendő. A magyar törvényhozás jogáról: bankokat és hitelintézeteket engedélyezni, alig mondhatna le.” (Kiemelés - K. Gy.)
