Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Nemzetközi hálózatok - A Rothschild-konzorcium, a Magyar Általános Hitelbank és a magyar államadósság (1873–1914)
A Rothschild-konzorcium, a Magyar Általános Hitelbank... 341 járadék és papírjáradék kettősége, ami egyébként a Monarchia mindkét felére jellemző volt.16 A Rothschild-házak mindig lényegesen nagyobb porciót vettek át az aranyjáradékokból, mint a papírjáradékokból, ugyanennek fordítottjaként a bécsi Creditanstalt és a Hitelbank, még akár ugyanabban az évben is lényegesen kevesebbet vállalt elhelyezni az aranyjáradékból, mint a papírjáradékból. Ebből a szempontból az 1893-as valutakonverziós kölcsönök még jelzik ezt a markáns különbséget (ebben az esetben a német Disconto-Gesellschaftnál és Bleichrödernél is), hogy aztán a valutareform, a korona aranyalapra helyezése után ez a szempont láthatóan kiiktatódjon a szerződéses participáció megítéléséből. (Lásd a függeléket.) A magyar pénzügyminiszterrel kötött konzorciális szerződések a kölcsön mindenkorijogalapjára történő hivatkozás mellett természetesen tartalmazza a címletek pontos leírását, mennyiségét, a kölcsönfelvétel célját, feltételeit, az átvétel és kibocsátás helyszíneit, árfolyamát, a költségek megosztását, a szerződés lejártát stb. Ezek közül, mint időben összehasonlítható elemet, most a névleges kamat és az átvételi kurzus alakulását emeljük ki, mint mindenkori megállapodás tárgyát. 1873-ban, rendkívül súlyos, államcsőd közeli helyzetben indult a Rothschild-konzorcium és a magyar kormány kapcsolata, a 6%-os, 5 évre szóló kincstári utalványokkal. Kifejezetten adósságtörlesztésre szolgált, s fedezetül még az államvagyon egy részét is le kellett kötni. 1875-től kezdődött a magyar járadékkölcsönök sora: először még ez is 6%-osként indult, majd a nyolcvanas évek konverziója során a 4%-os lett a domináns kötvénytípus. A nyolcvanas évek végén az 1873 előtt felvett kölcsönöket is sikerült erre a formára konvertálni. 1897-ben már 3 '/2%-os rente kibocsátására is sor került. A névleges kamat csökkenése azonban ezzel meg is állt, a századelőn a 4%-os koronajáradék maradt az uralkodó, sőt, a világháború előtt ismét teret kapott a 4%-os kamat (1914-ben már ráadásul törlesztéses kölcsön kibocsátásával egybekötve). Ami ajáradékok eladási árfolyamát illeti: a 6%-os aranyjáradék az 1870-es években még 77%-ról indult, majd a nyolcvanas évek elején a konverzió során a 4%-os aranyjáradék még mélyebbről, 72%-ról startolt, de végül 1888-ra 76% fölé emelkedett, aminek révén a tényleges kamatozás 5,45%-ról 5,24%-ra szállt alá. Az 5%-os papírjáradék még nagyobb utat tett meg a nyolcvanas években: 75—77%-ról 85-88%-ra emelkedett éves átlagot tekintve, ráadásul úgy, hogy 1885-86-ban a 90%-ot is meghaladta. Mindennek következtében a 6,25%-os reálkamat az évtized végére 5,66%-ra esett.17 1893 után az átvételi kurzus rendszeresen 90% felett mozgott, s az alacsony névleges kamat következtében a reálkamat 5% alá süllyedt, egyedül a világháború előtti utolsó (4 ’/2%-os) kibocsátás után emelkedett a tényleges kamat ismét 5% fölé. 16 KÖVÉR, 1992; KÖVÉR, Az aranyjáradék, 2003; KÖVÉR, A „láthatatlan”, 2003; KÖVÉR, Kincstár, 2004. 17 A valutaügyre..., 1891. 106-111.
