Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)

Bankház-és bankárbiográfiák - Budapesti milliomosok a 19. század végén

Budapesti milliomosok a 19. század végén 251 2. táblázat A cégek életkora törvényszéki bejegyzés szerint (közvetlen előzménnyel együtt) Cégbejegyzés évtizede Cégek száma 1841-1850 8 1851-1860 18 1861-1870 5 1871-1880 3 Összesen 34 Első ránézésre kitűnik, hogy a nyolcvanas évek (aktív) milliomosainak listáján a kiegyezés előtti alapítású privát cégek domináltak. Ezt semmiképpen sem lehet a re­gisztráció tökéletelensége rovására írni, hiszen 1864, illetve 1876 után kétszer is meg­újították a nyilvántartást. A dekádokra bontott számszerű összesítésből az is világosan kiderül, hogy Pesten a meredek ívű felhalmozást mutató cégek több mint fele az ötvenes években regisztráltatta magát, ami nem kifejezetten harmonizál a 19. század második felének gazdasági dinamikájáról rajzolt képpel. Eszerint ugyanis - persze elsősorban a részvénytársasági alapítások révén - a gazdasági konjunktúra nagy időszaka a kiegye­zést követő Gründerzeit periódusára tehető, amelyet ugyan visszavet az 1873-as válság és az azt követő depresszió, de a hetvenes évek végére a magyar gazdaságnak sikerül regenerálódnia. A milliomos egyéni cégek bejegyzésének fenti összesítése viszont arra utal, hogy a felhalmozás kulcsidőszaka mindenképpen szorosabban kötődik az 1850-es évtizedhez. Vagy úgy, hogy a korábban, másutt felhalmozott tőkék ebben az évtized­ben áramlanak Pest-Budára, vagy úgy, hogy ebben az időszakban indul meg egy szá­mottevő felhalmozás a fővárosban, vagy úgy, hogy az ekkor Pesten alapított cégekének volt a legnagyobb esélyük, hogy a kiegyezés utáni konjunktúra és dekonjunktúra hul­lámzásait átvészelve a nyolcvanas évek legnagyobbjai között biztosíthassák milliomos pozíciójukat, ne adj isten a krízis és a depresszió révén (idején) sokszorozzák meg vagyonukat. Ezzel összefüggésben tanulságos arra is vetni egy pillantást, hogy honnan erednek ezek a zömmel negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből gyarapodásnak indult milliók? Azt is le kell szögeznünk, hogy milliomosaink között viszonylag ritka az ún. régi alapí­tású pesti cég (illetve személy) szerepel a listán. Jellemző történet ebből a szempontból a Tömöry (Schopper) családé. A milliomosok listáján csak Tömöry J(enő) szerepel, azonban a „legjobb adósok” teljes névsorában ott találjuk az 1. G. Schopper vaskereske­dő céget, ám csak 500 ezer forintnyi vagyonbecsléssel. A céget még 1777-ben a római

Next

/
Oldalképek
Tartalom