Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Egy magánbankár a 20. században: Krausz Simon
214 Bankház- és bankárbiográfiák A fizetésképtelenség bejelentésétől 1929 májusában az intervenciós tőzsdeszindikátus menti meg a céget. S bár a Pénzintézeti Központ elnöke tudja, hogy „az alkalmi egyesülés megalakulásakor kifejezett megállapodás történt arra nézve, hogy a Krausz Simon-féle értékpapírokat az alkalmi egyesülés nem veszi át”, a „helyzet” megváltozása miatt úgy véli, hogy a „Krausz Simon-féle ügyet” „közhited szempontból kell intézni”. A beavatkozás ellen egyedül a Magyar Földhitelintézet vezérigazgatója voksol, s bár az Angol-Magyar Bank alelnök-vezérigazgatója (Fleissig Sándor) is úgy tartja, hogy „következmények ugyan valószínűleg nem lennének olyan súlyosak, mint ahogy azt egyesek vélik”, végül megszületik a megállapodás, összesen mintegy 900 000 P értékű papír átvételéről. Az alkalmi egyesülés megvásárolja az értékpapírokat, de három hónapi határidőre visszavásárlási jogot biztosít a volt tulajdonosnak, aki viszont kénytelen garantálni, hogy az így vásárolt értékpapírok árfolyama nem lesz alacsonyabb az átlagkurzusnál, amiért „személyében egyetemes készfizető kezességet” is vállal Krausz Simon.25 A kurzusok zuhanása miatt azonban a szindikátus akciója végzetes volt a cég, és személy szerint Krausz Simon számára. Tett ugyan egy kétségbeesett kísérletet - képviselője, dr. Salusinszky Gyula közvetítésével - bizonyos részvények megvásárlására, azonban 1929 novemberében Stefánia úti palotájának berendezési tárgyai is dobra kerültek, 423 560 P kikiáltási áron.26 Szinte senki sem hitte el, hogy Krausz Simon, a nagy financier és mecénás valóban tönkrement. Ő maga is kísérletezett 1930 januárjában egyéni tőzsdeüzlet segítségével talpra állni, azonban a válság miatt a felszámolás elhúzódott, úgyhogy 1932 májusában már tőzsdetagságáról is lemondott. A bankház likvidációja csak 1932 októberében fejeződött be. A szindikátus az értékpapírokat - veszteséggel - végül eladta, amit kiábrándult hősünk naplójában egyszerűen „tolvajok” megjegyzéssel kommentált. Ekkor már annyira tönkrement, hogy 1933 telén már „5 pengőn múlik, hogy befűtsenek”. A Stefánia úti palotától is meg kellett válni, míg végül, önéletrajzának sajnos csak első kötetét hátrahagyva, 1938 augusztusában egy szanatóriumban fejezte be pályafutását. A budapesti tőzsde Napóleonja a Kismező utcából indult a világ meghódítására, míg utolsó lakásában, az Aréna úton már csak a hálószobát tudta teljesen berendezni.27 Aligha jelentett volna számára elégtételt, ha megéli és végiggondolja, hogy az intervenciós szindikátusban szintén részt vevő nagy magánbanktársai is történetük fináléjához érkeztek. A Latzko és Popper cég már 1929 augusztusától felszámolásban volt, a Kohner Adolf és Fiai egy sikertelen frankspekuláció után 1933 novemberében kezdte meg a likvidációt. A cégfőnök halála után Herzog M. L. özvegye 1940 februárjában szüntette meg az üzletet. Műnk Péter lánya még tett egy kísérletet a Műnk és Davidsohn 25 MOL Z 881 MOKTÁR I. cs. 1.1. 26 Tőzsdei Kurír, 1929. október 25. 27 Pesti Tőzsde, 1938. szeptember 8.
