Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A pesti kereskedő-bankár „ezüstkora” 1847–1873
114 Reformálódó régi rendszerek indít bennünket, hogy a közép-európai banktörténetírás alapvetően institucionalista beállítottságában keressük a helyzet magyarázatát. Feltételezésünk alátámasztására talán elegendő a kérdés magyarországi historiográfiáját idéznünk, már amennyiben az összesen egy bekezdést kitöltő hivatkozási alap historiográfiának nevezhető. A századvég monográfusa már műve címében szinte egymás ekvivalensévé rendeli a „hitelügyet” és „hitelintézeteket”. Pontosan tudja ugyan, hogy a reformkorban a „nagykereskedő-házak nemcsak az árukereskedésben fejtettek ki élénk tevékenységet, hanem a kereskedelmi hitelnek is ők voltak főforrásai”, valamint, hogy a „budapesti nagykereskedők túlnyomó része egyúttal bankárüzlettel is foglalkozott”,15 de ennek ismerete koncepciójára nem gyakorolt különösebb befolyást. A 20. század közepén született szisztematikus banktörténet szerzője egészen konkrét utalást tett reformkori tevékenységükről: „a váltószámítolást magánbankárok és kereskedők látták el, s ami kevés bankári művelet ezenfelül volt még (kézizálogkölcsön adása, értékpapírok vétele és eladása, külföldi átutalás), azt egypár magánbank végezte el”.16 Az utalás azonban nem bolygatja meg a pénzintézetek történetéről alkotott összképet. A budapesti nagymalomipar monográfusa az ötvenes években már egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kiegyezés előtt nálunk „a credit mobilier szerepét magánbankházak töltötték be”,17 ami a szerepkörök történelmi egymásutánjának nyilvánvaló felcserélése ellenére valóban eredeti felfedezés volt. Ennek ellenére Vörös Károly a hetvenes évek második felében is csak azzal a visszafogott megfogalmazással élhetett, hogy a nagy pest-budai terménykereskedő cégek hitelnyújtó tevékenysége „az egész hazai kapitalizmus történetének egyik legérdekesebb kutatási feladata lehetne”.18 Magyarországon - a kapuit a kutató előtt szélesre táró - magánarchívumok híján a téma igen sokféle forrástípus (címtárak, compassok, cégbírósági és csődiratok, testamentumok, inventáriumok, virilisjegyzékek és anyakönyvek stb.) egyidejű feldolgozásával látszott csak megközelíthetőnek. Az ezekkel kapcsolatos forráskritikai kérdésekre a konkrét felhasználás során a későbbiekben részletesen is ki kell térnünk. Az eddig elhangzottak alapján a korszakhatárok kijelölése is logikusan indokolható. Az anyaggyűjtést ugyanis a kutatás kezdetekor (1980-ban) a címtárak alapján igen tág keretben kezdtük meg (1803 és 1948 között), sőt, a cégbírósági iratokban még a két világháború közötti időszakra vonatkozóan is fontos összefüggésekre bukkantunk. 15 16 17 18 VARGHA, 1896. 67. JlRKOVSKY, 1945. 65. SÁNDOR, 1959. 371. VÖRÖS, IV. 1978. 158. Kéziratunk születése idején látott napvilágot Bácskai Vera monográfiája, aki utószavában - Hajnal István-körös salgótarjáni előadásom alapján (KÖVÉR, Kohen, 1987) - nyitottnak mutatkozott a kereskedő-bankár terminus adaptálására. BÁCSKAI, 1989. 217. A kézirat elolvasása után számos értékes kiegészítéssel gazdagította a dolgozat anyagát, amelyért ezúton is köszönetét mondok. Bácskai nyomán említi a kereskedő-bankárok szerepét Tomka Béla legújabb banktörténeti összefoglalása is, de szerepüket nem tekinti „összességében” jelentősnek. TOMKA, 1996. 9.
