Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)

Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai káptalan késő középkori jegyzőkönyve

A budai káptalan késő középkori jegyzőkönyve 683 ságsoros oklevelekben ugyanazokat a neveket olvashatjuk.64 így tehát más úton kell megkísé­relnünk a káptalan taglétszámának megállapítását. A legalkalmasabb erre maga a protocollum, hisz itt szerepel a legtöbb kanonok. Igaz, hogy itt is vannak nehézségeink. Vannak kanonokok, akik éveken át nem vesznek fel fassiot, nevüket nem olvassuk, majd megint előtűnnek. Például Némethy Pál előtt 1512 és 1518 közt mindössze tíz alkalommal tesznek bevallást, de úgy, hogy hét év közül háromban egyáltalán nem vesz részt a belső hiteleshelyi munkában. Amennyiben az ilyen kihagyott éveket is beszámítjuk, évi átlagban 24 kanonokot vehetünk fel. Azt, hogy mennyire nem egyforma mértékben működnek közre a kanonokok a hiteleshely belső munká­jában, jól mutatja a protocollum. Tizenkét év alatt 507 alkalommal írják ki annak a kanonoknak a nevét, aki előtt bevallás történt, de a 32 személy zöme csak egy-két alkalommal működöt köz­re. Például Zsámboki csak egyszer, Németh István és Kis Pál kétszer-kétszer vett fel fassiot. Vi­szont Óbudai Futhamoth Gergely 41, Dengelegi cantor 37, Lábadi György, Óbudai Bak János, Bodrogi László, Hosszumezei (Mezei) Bereck, Sándorházy, Dengelegi Mihály, és a nótárius 20-30 alkalommal működött közre. Az előbb említettük, hogy lehetséges az a hipotézis, miszerint a méltóságsorban a tekinté­lyesebb kanonokok nevét írták csak ki. Igaz, hogy csak a korábbi időszakban, de valóban van arra adatunk, hogy a káptalani stallumok nem voltak egyenlő értékűek. Egy 1356. évi pápai ok­levélből értesülünk arról, hogy az óbudai káptalanban több subdiaconalis és néhány sacerdo­­talis kanonoki prebenda volt, és az utóbbi volt a jelentősebb, ahová - pápai reservatio segítségé­vel - át lehetett lépni. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi birtokosainak felszentelt papoknak kellett lennie, míg az előbbit a kisebb egyházi rendeket felvett személyek is megkaphatták. Ez persze nem volt magyar, vagy éppen óbudai jellegzetesség. Német káptalanokban is volt erre példa. Ennek okát abban kereshetjük, hogy gyakran élveztek egyházi javadalmakat - főleg előkelő származású - egyének, akik nem szenteltették magukat papnak, az egyházi szolgálat ellátását pedig biztosítani kellett.65 A budai káptalanban általában nem beszélhetünk arról - legalábbis a Mátyás és a Jagelló korban -, hogy a kanonoki stallumokat előkelő származású egyének töltötték volna be. Sőt, in­kább az ellenkezőjére vannak adataink. Már a 14. században nem ritka a polgári származású ka­nonok,66 míg a 15. század második felétől egyre nagyobb számban a város és mezővárosi eredetű egyének töltik be a káptalani stallumokat. 1458 és 1526 között 96 kanonoknak nevét is­merjük, akik közül részben vezetéknevük, részben más adatok alapján 33 személy, azaz 34,4% városi, vagy mezővárosi polgár. Az arány a Jagelló korban csak növekedett: míg az 1458-ban már a káptalanban ülő, és 1490-ig oda belépő kanonokok közül 42 személy közül 10 (23,8%), addig 1490-1526 között már 54 közül 23 (42,6%) a városi és mezővárosi polgár. A három leg­hosszabb ideig, harmincnál több évig a káptalanban ülő kanonok közülük került ki. Budai Kili­án 38,67 Szegedi Benedek 35,68 69 és Tököli Máté 3166 évig volt a káptalan tagja. A protocollum 64 1467: Zichy X. 436. p. nyolc kanonok; 1471 : MÓL DL 17227. ugyancsak nyolc kanonok, akik közül öt azonos a lentivel; 1472: TELEKI 1852-63. XI. 488, p. Kilenc kanonok, akik közül nyolc azonos az előző évivel, öt az öt év­vel azelőttivel. Megjegyezzük, hogy csak az egyszerű kanonokokat számítottuk, a dignitasokat nem. 65 MonVesp IL 168-169. p. (1356.) Analógiájára Id PLÖCHL 1955. 144. p. 66 Vö. pl. 1350: AO. V. 351. p. 67 1473-1510. (Budapesti Történeti Múzeum. Mályusz féle regesztagyűjtemény 1919. sz.; MÓL DL 26161.) 68 Ld. fenn 43-44, j. 69 1466-1496: MÓL DL 69839., MÓL Ft. Vasvári kápt. orsz. lt. Fase. VII. nr. 63. [MOL DF 262533., regesztája: Kóta 1997. 553. sz ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom