Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)

Társadalmi csoportok a középkori Budán - Budai és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagelló-korban

Budai és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagelló-korban 521 városban is. Már ebből is következtethetünk arra, hogy a providus a közpolgárság, míg a circumspectus, illetve prudens et circumspectus a patriciátus címe volt. Nézzük tehát sorra a címzéseket, amelyeket a városi kancelláriák használtak. Egregius vagy nobilis jelzővel korunkban csak nagyon kevés városi „concivis”-t illettek. Budán nobilis Bárson Tamás és (Figgini) Szilveszter királyi kirurgus, aki nobilis et circumspectus.48 Egregiusnak két ízben a már említett Kuntstock Gergely orvosdoktort (második alkalommal ta­nácstag is),49 és egyszer, 1515-ben a hivatalban levő főbírót, Harber Jánost nevezik.50 Az orvos - egyébként nemesember - bizonyára valamilyen előkelőség udvari orvosaként nyerte el a cí­met, Harber címének okát nem ismerjük. Sokkal érdekesebb a prudens et circumspectusok cso­portja. Budán 14 személynek adták meg ezt a jelzőt, akik egy kivételével a városi tanács hivatalban levő vagy volt tagjai: bírák, esküdtek.51 A kivétel Edlasperger (másként Juncker) Pé­ter, aki budai harmincados, különben „edler gestrenger ritter” is volt.52 Igen valószínű, hogy va­lamikor ő is volt tanácstag, csak adat nem maradt rá. Circumspectus már több van, harminc személyről tudjuk ezt a címzést kimutatni.53 Közülük 5 aktív esküdt, 2 volt bíró (Keresztes és az előbbi csoportban is előfordult Vitripar). 5 személyről megállapítható, hogy később lett esküdt vagy bíró. (Jó Barnabás, Kalmár János, Kreus György, Pemfflinger János és Schreiber Wolfgang mészáros, közülük többen prudensként is előfordultak.) A csoport 40%-a volt vagy lett tehát kimutathatóan tanácstag. 14 személy, 46,7% iparosnevet visel köztük, vagy meg­mondják róluk, hogy azok: 4 mészáros, 3 szabó, 2 üveges és 1-1 csiszár, ötvös számszeríjgyár­tó, takács (lanifex) és zsemlyesütő.54 Közülük hárman tanácstagok is. A többi közt ott találjuk a Fogelbayder kereskedőcsalád két tagját, a nemes Iváncsy Sebestyén deákot, a valószínűleg szintén nemes Fekete Imre óbudai esküdtet, egyben budai háztulajdonost.55 Az iparosok között láthatjuk egy ízben a szabó, két ízben a mészároscéh mindkét céhmesterét.56 Circumspecti et 48 MOL DL 39212., 39213., 22607. 49 Észt. kpt. m. It. Lad. 64. fasc. 1. nr. 20.; Lad. 53. fasc. 3. nr. 20. [MOL DF 238104, 238165] 50 MÓL Ft. 1724. doböz 143. cím (Pozsonyi kápt. It.) Ugyanitt Harber néhai apját, az ugyancsak főbíró Mátét, sagax v/mek címezik. Ezzel, valamint az egyszer-kétszer előforduló sapiens és honestus elnevezésekkel nem foglalko­zunk. Az első kettő nyilvánvalóan a prudens szinonimája, és volt bírákat jelöl. 51 MÓL DL 18469., 21148., 22637., 39213., 46663.; Észt. kpt. m. It. Lad. 53. fasc. 3. nr. 25.; Lad. 64. fasc. 1. nr. 24.; Lad. 64. fasc. 2. nr. 3.; Lad. 71. fasc. 1. nr. 8. [MOL DF 238109., 238169., 238181., 238294.]; Kassa v. lt. oki. 690. sz. [MÓL DF 270728.]; MÓL Ft. 1724. doboz 143. cím (Pozsonyi kpt. lt.) 52 Ld. rá alább a Edlasperger. másként Juncker, másként Jung c. alfejezetet. 53 MÓL DL 17919., 18366., 19491., 19567., 21148„ 25268., 39212., 45484., 46636.; Knauz 1863b. 60. sz.; Egye­temi Kvt. Dipl. Aut. 40. sz. [MOL DF 238430.]; MOL Ft. Tiszántúli ref. egyh.. kt. 127. és 133. [ma valószínűleg 75. és 81. sz„ MÓL DF 275866., 275871.]; Észt. kpt. m. lt. Lad. 25. fasc. 3. nr. 21.; Lad. 53. fasc. 3. nr. 14.; Lad. 64. fasc. 1. nr. 29.; Lad. 64. fasc. 2. nr. 3.; Lad. 71. fasc. 1. nr. 14.; Lad. 71. fasc. 1. nr. 19.; Lad. 71. fasc. 2. nr. 12. [MÓL DF 236393,, 238098., 238174., 238181., 238300., 238305., 238314.] ; Észt. kpt. o. lt. Capsa 6. fasc. 5. nr. 16.; Capsa 18. fasc. 7. nr. 2.; Capsa 18. fasc. 7. nr. 5. [MÓL DF 208575,208831,208830]; MÓL Nemzeti Múze­um Törzsanyag 1529 101; BFL ME. 54 Ld. még alább azt, amit a városi tanácstagokról mondunk. 55 Fekete esküdt Óbudán: 1490. MÓL DL 19620. Fekete Pál óbudai esküdt 1509-I0-ben: Knauz 1863b. 70., 75-76., 82. sz. Nemesként is előfordul azonban a szintén nemes Óbudai Fekete Györggyel: LUKINICH 1937-42. II. 341., 382-383. p. 56 MÓL Ft. Tiszántúli ref. egyh. lt. 127. (Szabó) [ma valószínűleg 75. sz., MÓL DF 275866.]; BFL ME 4. sz. [MÓL DF 286051., kiadása: Budai mészárosok 352-362. p.] (Mészáros).

Next

/
Oldalképek
Tartalom