Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai német patriciátus társadalmi helyzete családi összeköttetései tükrében a 13. századtól a 15. század második feléig
484 Társadalmi csoportok a középkori Budán családokkal kimutatni, ugyanúgy földbirtokot szerzett, mint azok, és valószínűleg nagyapja volt annak a László fia Zsigmondnak, aki magát a bíró által szerzett Gyömröröl nevezte, és bár altárnokmesterként kapcsolatban állott a budai polgársággal, sőt az egyik utolsó Wemer leszármazott özvegyét vette feleségül, már elsősorban vidéki nemes földesúmak, nem pedig budai patríciusnak tartható. A változás tehát nem a bírói tisztben mutatható ki. Az esküdti helyeket foglalták el nem azonos társadalmi réteg képviselői. Az 1354/55-ös utáni első, 1370-es tanácslista ebből a szempontból igen tanulságos. Egy-egy kalmár (institor),2'2 írnok (sreyber, másutt script or), vendégfogadós (collector hospitim), sőt szűcs van a tanácsban.212 213 Azaz a tanácsnak legalább egyharmada tartozott a - bár nyilvánvalóan gazdag, de - a régi patriciátussal kimutatható és valószínűsíthető kapcsolatban nem lévő, azoknál mind társadalmilag, mind vagyoni szinten alacsonyabban álló személyekhez. A század vége felé a magyarok száma is növekszik a tanácsban. A jelek szerint kettő helyett három-négy - olykor esetleg több214 magyar jutott be az esküdtek közé,215 és mivel a Jogkönyvben - különben épp a tanácsot kivéve - általában kétharmad-egyharmad arányban számolnak a németek javára,216 ez lehetett a tanácsban is ajogos helyzet. A Jogkönyv utasítása két magyar esküdt választására nyilvánvalóan a tényleges állapottal szemben, a 14. század első fele viszonyainak visszaállítását szolgálta. Újabb látszólagos ellentmondásokat találunk. Ha a szegényebb kereskedőknek és a gazdagabb iparosoknak sikerült bejutniuk a tanácsba, miért volt szükségük az 1402-es mozgalomra; ha pedig a gazdag német és gazdag magyar polgárok között nem volt érdekellentét korábban, miért romlott el ez a viszony, és miért került sor a magyarellenes határozatokra? Az 1402-es mozgalom önmagában világos. Már az 1370-es tanács is arról árulkodik, hogy a városon belül társadalmi elégedetlenséggel kell számolni: a budai uralkodó osztály az alsóbb néprétegek nyomásával szemben kényszerült sorait a patriciátus és a középpolgárság határán álló személyekkel kibővíteni; vagy más szóval, az elégedetlenek természetes vezetőit a tanácsba felvétellel lekenyerezni. A tényleges hatalom azonban megmaradt a régi vezetők kezében: hiszen a bírák többsége továbbra is a régi családokból került ki. A magyarok számának növelését is ezzel magyarázhatjuk, az alsóbb néprétegben nyilvánvalóan nagyobb volt a magyarok számaránya a németekénél, tehát a magyar vezetőket is le kellett kenyerezni. Amint azután a tanácsba jutott és a középréteghez tartozó személyek 1402-ben a tényleges hatalmat is meg akarták szerezni, ami rövid időre sikerült is, természetesen megváltozott a vezető réteg álláspontja is. Ez a fejtegetés azonban - bár alapjaiban megfelel a tényeknek - mégsem nyújt teljes képet a 14. század második felének változásairól. A városi vezető réteg ugyanis nem csupán a régi „ispáni” típusú patríciusokból és az 1370-ben legkésőbb bejutott, a középpolgárság felső szint212 Ld. fenn, 119. j. Weygul Jánosnak hívták, nem lehet esetleg azonos a század közepi nürnbergi zavargások után onnan elmenekült hasonló nevű patríciussal vagy annak valamely rokonával? Vö. lenn, 393. j. A kalmár szóra: MOLLAY 1968. 278-290., 385-393. p. 213 Péter mester, az írnok 1370/71-ben, 1378/79-ben, 1384/85-ben és 1385/86-ban, a két utolsó évben első helyen tanácstag. Ulrik vendégfogadós csak 1370/71-ben esküdt, azonban Jakab, a hosszú szűcs (Jacobus longus pellifex) ezenfelül 1377/78-ban, 1378/79-ben (ld. ezekre a 119. és 206. jegyzeteket), valamint 1381/82-ben volt tanácstag. QuGSt Wien II/l. 1023. sz. „Chursner”. 214 Ld. a 206. jegyzetet. 215 SZÉKELY 1971.291. p. Nem merném azonban sem ezt általánosítani, sem pedig az 1392-es tanácstagok közül hatot magyarnak venni. 216 MOLLAY 1959. 63. p. 12. §; 113-114. p. 154. §.
