Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai német patriciátus társadalmi helyzete családi összeköttetései tükrében a 13. századtól a 15. század második feléig
482 Társadalmi csoportok a középkori Budán számára is állandóan fenntartotta annak lehetőségét, hogy lemondva a polgári életformáról, birtokaikra költözzenek. Erre a Palotai Lorándfí család a legjobb példa. A városban lakáson kívül az üzletelési tevékenység különböztette meg a budai patríciust az átlag feudális úrtól. Bár egyes patríciusok árukereskedelmére kevés adatunk maradt, a városi tanácsnak a kereskedelem szabadságát sértő egyházi kiváltságok elleni harca alapján202 feltétlenül erre kell következtetni. Az árukereskedelemnél is jelentősebb volt azonban pénzüzleti tevékenységük. Kamarabérlők, a királyi pénzügyigazgatás tisztviselői, egyházi tizedbérlők vagy feudális uraknak pénzkölcsönöket nyújtók a budai patríciusok nagy számban. Mint láttuk, ez szinte az alapítástól jellemző volt a fővárosi polgárságra. Ez a vezető réteg ezek szerint igen hasonlít a korabeli német városok patriciátusára, különösen pedig - szinte kísértetiesen - Bécs vezető rétegére.203 Iparos - még a kereskedelemmel összefüggő, gazdag szakmák képviselője sem - nem jutott a tanácsba. Legfeljebb a pénzveréssel kapcsolatos aranyvizsgáló lehetne kivétel, de ez sem volt tulajdonképpen mesterember. Mindenesetre a 14. század első felének patriciátusát sok minden megkülönbözteti a néhány évvel ezelőtt általunk vizsgált 15. század végitől. A budai vezető réteg jellegének átalakulása a 14. század második felében Mint említettük, forrásaink az 13 55 utáni másfél évtizedről alig tudósítanak bennünket, és így a század második felének fejlődését nem tudjuk pontosan meghatározni. A korszakot feltétlenül az 1402-es budai népmozgalom zárja le, amikor egy mészáros és egy szűcs (mindkettő a gazdag, vezető kézművesszakmák képviselője!) vezetésével az akkor megválasztott budai tanács reformokat hajtott végre, majd királyi közbelépésre visszaállítódott a „régi tanács”. A budai jogkönyv írásba foglalása a régi tanács reakciójaként történt.204 Az 1402-es események a 14. század első felének viszonyaiból nem érthetők, időközben változásnak kellett a város gazdasági-társadalmi struktúrájában bekövetkeznie. A továbbiakban ezeket a változásokat szeretnénk bemutatni és - amennyiben a gyér forrásanyag alapján egyáltalán lehetséges - megokolni. Ha csak a bírák személyét vizsgáljuk, akkor az 1370-80-as évekig semmiféle változásról nem beszélhetünk. 1346-tól, a bíróválasztás helyreállításától az 1376/77-es bírói évig bezárólag 31 év alatt 16 bíró nevét ismerjük, és ezek — mint fent az egyes családokkal kapcsolatban láttuk - három családból kerültek ki: a feltehetően az alapító családok közé tartozó Kunc ispán leszármazottai, a Tilmamiok és a Lorándok közül. Először 1377-ben választanak olyan bírót, aki - legalábbis kimutathatóan - nem tartozott a régi patriciátushoz, Gleczel Jánost. De az ezt követő nyolc év alatt (II.) Ulvingot legalább négyszer választották még bíróvá, tehát a tényleges hatalom megmaradt a néhány korábban kormányzó család kezében. Ha tovább vizsgáljuk a bírák névsorát 1402-ig, tulajdonképpen hasonló képet látunk. 1377-től, a korábban ismeretlen Gleczel bíróságától 1401-ig 17 év bírója nevét ismerjük, közülük nyolc (Ulving négyszer, Rabensteiner Ulrik és Perenhauser Hannus kétszer-kétszer) tartozott az 1350 előtti tanácstagi családok közé. Perenhauser Sedulin 1329-től 1345-ig hat, azaz minden tanácslistán szerepel, míg Hannus 1365-től 202 Az egyházi kiváltságok elleni harcra Id. SZÉKELY 1971. 277. p. skk. 203 BRUNNER 1966a. 282-283. p. 204 Szűcs 1955. 278-287. p.
