Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A középkori budai mészároscéh
A középkori budai mészároscéh 665 ták ki őket mindig. 1532-ben minden esetre 14 önálló mesterre maradt adat.180 Budán tehát a többi városnál jóval több húsra volt szükség. Itt kell visszatérnünk a Tringli István által felvetett problémára.181 Megint külföldi analógiákat kell figyelembe venni. Frankfurtban változó volt a székek száma. 1359-ben 58, 1440-ben 59, 1481-1522 között évente 64 és 75 közt váltakozott. 1522-ben 72 volt. A mészárosok száma a középkor végén tehát inkább stagnáló állapotot mutatott.182 Szűcs is felhasználta a frankfurti analógiát, szerinte ott a 14. század végén kb. 150 polgárra esett egy mészáros (10 000 polgárral számolva), így Buda lakossága az ismert mészárosok száma alapján a középkor végén legfeljebb 7000 lehetett.183 Mint láttuk, Tringli lektori véleményében sokalta a polgárság számához képest a budai mészárosok számát. Itt nyilván valóan valami tévedés van, nem hiszem ugyanis, hogy Tringli 7000-nél kevesebbre becsülné a magyar főváros lakosságát. Magam a középkorvégi Buda közigazgatási területének népességét (tehát pl. Budafelhévíz külváros nélkül) 13 500 főben határoztam meg.184 Ezért nem tudom elfogadni Tringli újkori analógiáját. Úgy látszik, hogy Budán csak azt szabályozták, hogy egyáltalán ki mérhet ki húst abban az évben. Annyiban mégis van valami igazság lektorom nézetében, hogy a középkori német városokban a hetente kimérhető hús mennyiségét valóban szabályozták. Ezt azonban nem kötném össze a mészárszékek évente bekövetkező kiosztásával. Bár heti kiosztásra nincs adat, az 1512-es privilégium bővítés ennek lehetőségét nem zárja ki. E szerint minden mester hetente csak annyi marhát vághat le, mint bármely másik társa. Kivételek: fejenként a céhmesterek egy, a nyolc tekintélyesebb mester pedig fél marhával többet vághat és mérhet ki mint a többi. A tíz tagú vezetőség tehát évente 72 marhával többet dolgozhatott fel a többinél. Még egy kérdés azonban kivizsgálásra szorul. Niimbergben egyes mészárszékek különböző okokból üresen („ledig”) maradtak.185 Ebből arra következtethetnénk, hogy volt egy állandó mészárszékszám a városban (erre lásd alább), amelyet nem mindig töltöttek be. A kérdés eldöntéséhez részletesebb hazai és külföldi analógiákra volna szükség. Viszont ez megmagyarázhatná, hogy miért említ a céhkönyv gyakran olyan mészárosokat, akiknek nincs mészárszéke. A mészárszékek helyzetében városonként voltak különbségek. Sopronban a mészárosok a tanácstól bérelték őket, tehát városi tulajdonban voltak.186 Budán erre nincs adatunk, itt úgy látszik, hogy a céh birtokolta, viszont elismerte a mesterek örökösödési jogát. Az előbbi megjegyzés azonban csak feltevés. Nem zárható ki teljesen az sem, hogy Tringlinek igaza van, hogy a mészárosok működésükhöz illetéket fizettek, ennek fejében a céh elvégezte felügyeletüket, ők pedig engedélyt kaptak az árusításra. A külföldi analógiák ezzel szemben arra utalnak, hogy az eredetileg magánkézben levő mészárszékeket a város szerezte meg fokozatosan, a szék után fizetendő díj ebben az esetben a tanácsot illette.187 Jelenleg nehezen dönthető el a kérdés. Az 1481-es céhlevél ezért bizonyos mértékben ellentmondásos rendelkezést tartalmaz. A 8. cikkely a döntő. Ahogy már utaltam rá, az özvegynek, ha saját vagyonából van módja szélső MOLLAY 1988. 294., 320. p. 181 Ld. fenn, 75. j. 182 LERNER 1959. 183 Szűcs 1955. 184 K.UBINYI 1996b. 149. p. 72. j. Itt jegyzem meg, hogy ma a királyi udvar és a vele kapcsolatban állók létszámát többre becsülöm, így a fővárosi élelmiszerfogyasztó népessége valószínűleg magasabb volt a fenti számnál. 185 SACHS 1922. 180. p. 29. j. Az 1512-es oklevelet, ill. jelzetét ld. a210, jegyzetben 186 MOLLAY 1988. 294. p. 187 Ld. fenn, 72-75. j.
