Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - Parasztok fővárosba költözése a középkor végén
Parasztok városba költözése a középkor végén 583 zett, amelyet később nagyobbra cserélt fel, hogy majdan háztulajdonos legyen. A többség, akikre adat sem maradt fenn, valószínűleg mindvégig napszámos maradt, sőt a kisebb ingatlanbirtokosok sem tudták állandóan megtartani megszerzett parcellájukat. Bizonyára nem véletlen, hogy több olyan dél-dunántúli szőlőbirtokos nevét olvashatjuk adattárunkban, akik vagy csak 1505-ben, vagy csak 1510-ben szerepelnek a listán. Ez különben általánosan kimutatható Budán. 1510-ben az 1505-ben említett fővárosi szőlőbirtokosoknak mindössze 41,5%-a ura még szőlőjének.57 A fővárosba költözés tehát a nincsteleneknek csupán lehetőséget nyújtott az emelkedésre, de ebből nem következtethetünk arra, hogy a többség a lehetőséggel élni is tudott. Kérdéses azonban, hogy miért épp a dél-dunántúli megyékből költöztek és épp a fővárosba ily nagy számban a jelek szerint nincstelen parasztok. Feltétlenül helyi okokat kell itt keresnünk. A leglogikusabb válasz erre a viszonylag jelentős zselléresedés, ami nem zárja ki a tehetősebb nagygazda réteg létét sem. A zselléresedés mellett azonban a helyi munkaalkalom hiányát is fel kell tételeznünk. Zala esetében viszonylag nagy területről, az alsólendvai uradalomról maradt forrásadat, ahol 1053 jobbágyra 555 zsellér, azaz 100 jobbágyra 52,7 zsellér jutott. Ez a Szabó István által vizsgált tíz megye között a második legmagasabb arány. Somogybán csak 184 jobbágyra maradt adat, itt 39 a zsellér, azaz százra 21,2 jutott.58 Ez az adat túl kevés jobbágyra vonatkozik ahhoz, hogy általánosíthassuk a Somogy megyei zselléresedésre. A kérdést tehát csak erősen hipotetikus értékkel tudjuk megválaszolni: a zalai adat megengedi ugyan annak a lehetőségnek a felvetését, hogy nagyarányú zselléresedés következménye volt a parasztok városba költözése, de önmagában nem bizonyítja. Van azonban valami, ami, mind a négy megyében közös, és megmagyarázhatja a fővárossal való összeköttetésüket. Mind a négy megye ugyanis nagyon fontos bortermő vidék volt. Oláh Miklós épp Pestet tartja a baranyai és a somogyi borok jelentős piacának.59 Tolna60 és Zala61 bortermelésének középkori jelentőségét történetírásunk is igazolta. A fővárosi vagy székesfehérvári polgárok bekapcsolódására a zalai bor kereskedelmébe nincs ugyan adatunk, de nem lehet véletlen a polgárság és az itteni nemesség közti kimutatható rokoni kapcsolat sem. A Budán többször bíróvá választott Tétémi Péter később szintén bíróvá lett István nevű fia például a Badacsony vidékén birtokos, nemes Asszuvölgyi család62 egyik nőtagját vette feleségül, majd felesége családjának pénzt kölcsönözve tizenegy Zala és Somogy megyei birtokrészt szerzett, köztük a Badacsony hegy alatti Tomaj, Ládtomaj és Jánosfölde részeit.63 Hasonló példákat még sokat sorolhatnánk, azonban csak egy-kettőt idézünk. A jelentős borkereskedő - és szegedi, nagyváradi, székesfehérvári atyafisággal rendelkező - Temesvári Bodó Mihály pesti polgár64 végrendeletében pincéiben álló szerémi és somogyi borokról emlékezett meg.65 A Somogy megyei birtokos nemes Messer családnak Szegeddel voltak kapcsolatai (lásd a somogyiakat Szegeden is!), sőt Mizsér néven az ottani, majd a pesti patriciátusba is bejutottak, a 57 Ld. az 1 jegyzetet. 58 Szabó 1963b. 82. p 59 Oláh Miklós 17. p. 60 SZAKÁLY 1969. 31. p. skk 61 HOLUB 1960. 182. p. skk. 62 Vö. CsÁNKI 1890-1913. III. 128. p. Asszivölgyi néven. 63 Prot. Búd. 388-389. p ; K.UBINY1 1966 263 p 64 Uo. 266-268. p 65 MÓL DL 61980.
