Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - A budai német patriciátus társadalmi helyzete családi összeköttetései tükrében a 13. századtól a 15. század második feléig
A budai német patriciátus társadalmi helyzete... 459 befolyást gyakorolhattak, és így a városi tisztségek betöltését monopolizálhatták.17 Mivel a vagyon öröklődött, ez a réteg mintegy családi örökösödési jogon tarthatott igényt a városi tanácstagi helyekre. Elsősorban a tekintély és a vagyon volt a lényeges: akkor még megvolt a lehetősége minden polgárnak, aki ezzel rendelkezett, hogy bejusson a tanácsúri családok közé, amelyek még nem zárkóztak el. A városalapítás utáni közvetlenül következő évszázadokban még nem beszélhetünk a „potentes” (azaz a tanácsúri nemzetségek) és a „divites” (azaz a gazdag kereskedők) közti határvonalról.18 19 Patriciátusnak tehát ebben a korszakban elsősorban a tanácstagi helyeket betöltő személyek családjait nevezhetjük. Ennek a rétegnek különösen a városok alapításánál játszott szerepe érdekes. Mint ismeretes, a nagy német várostörténész, Fritz Rörig nevéhez fűződik az az elmélet, amely a középkori városok alapításában egy vállalkozói konzorciumnak tulajdonította a főszerepet. Ennek a konzorciumnak tagjai - vállalkozásuk sikere esetén - töltötték be a tanácstagi helyeket, valamint a városi ingatlanok, különösen a piaci bódék tekintélyes részének tulajdonjogában is részesültek.17 Rörig elméletét távolról sem fogadta el ugyan mindenki, mégis a második világháborút megelőző időben túlnyomó befolyásra tett szert, hogy később, különösen Luise v. Winterfeld 1955-ben megjelent támadása alapvetően megingassa hitelét.20 Pedig - függetlenül attól, hogy 17 Vö. pl. DOLLINGER 1955. 380-387. p. Ha a német várostörténeti irodalmat a múlt század második felétől tekintjük át, szinte periodikusan változó nézetekkel találkozhatunk a patriciátus eredete, a patriciátus és a feudális urak egymás közti viszonya értékelésében. Ezek a nézetek tulajdonképpen más-olykor gazdaságtörténeti - álláspontok igazolását szolgálták. Eleinte a kutatás, úgy látszik, hajlott a patriciátus miniszteriális eredetének feltételezésére. Mivel ez a réteg eredetileg szolgálati birtok fejében katonai és igazgatási feladatokat ellátó, nem szabad emberekből állott (vö. a miniszterialitás rövid definícióját a HdbHisfSt. Deutschlands Bosl által szerkesztett VII. köt. 891. p.), a patriciátus miniszteriális eredetének elméletével az ún. Hofrechtliche Theorie-t akarták alátámasztani. Nem véletlen, hogy a fenn, 11-12. jegyzetben idézett Sombart-v. Below vitában ezért kitértek erre a kérdésre, és az utóbbi élesen szembefordult ezen elmélettel. A múlt század vége óta ezért elsősorban a városi vezető réteg kereskedői mivoltát hangsúlyozták, ezeknek viszont szabad eredetét emelték ki. Ld. pl. egy viszonylag késői munkát: LERNER 1952. 11-23. p. DOLLINGER. 1955. 383. p. is leírta még: „La ministerialité, enfin, contrairement à ce qu’on a cru jadis, n'a joué presque partout qu’un faible rôle à ce point de vue.” Újabban aztán egyre inkább kezd a kutatás a korábbi, múlt századi állásponthoz visszatérni. (Ld. mindezekre az előző jegyzetekben idézett munkákat. A legélesebben képviseli ezt FRIEDERICHS 1971. 223-230. p.) A kérdés megoldását valóban bonyolította a miniszteriálisok nem szabad eredete. Velük a polgári történészek közül főleg Bosl foglalkozott az utóbbi időben. A lényeget - részben Bosllal szemben - a marxista UNGER 1963. 130. p. 40. j. fejezte ki: „Tatsächlich kann der Ministeriale, rechtlich noch unfrei, sozial aber schon nicht mehr höriger Bauer, sondern Grundherr sein [. . .] Sie gehören bald schon zur Klasse der Feudalherren.” A másik nehézséget az okozta, hogy az egyes városok polgárságának összetétele származásukat illetően különbözött egymástól, így minden elméletre lehetett forrást találni. PLANITZ 1954. 260-263. p. az adatok alapján városonként a patriciátus más és más összetételét mutatta ki. Első helyre-saját elméletére tekintettel is-a távolsági kereskedőket, utána a miniszteriálisokat, aztán a szabad birtokosokat (Grundbesitzer) és az utolsóra az iparosokat helyezte. Csakhogy-ahogy a 7. jegyzetben idézett Warendorp-adat is mutatja - távolsági kereskedő is lehetett miniszteriális, a miniszteriálisokat pedig birtokos-lovagi jellegük - legalábbis a 12-13. század fordulója óta-egyre inkább hasonlította, sőt azonosította a harmadik csoporttal. Ezért azt hisszük, hogy helytelen lenne bármely réteget kiemelni: a vezető réteg függetlenül eredetétől üzletelt, kereskedett; de egyben feudális birtokosként is viselkedett. (Ld. pl. a freiburgi kereskedőket, akik anélkül, hogy polgárjogukat feladták volna, lovagok és birtokosok lettek. Fleckenstein 1970. 77-95. p.) 18 Vö. HOFMANN 1966. 72-77. p. A patríciusi potentes csak később bekövetkező elzárkózására ld. uo. 52-92. p. 19 Rörig 1928 óta több tanulmányban. Ld. ezeket új kiadásban, Rörig 1959. 1—35., 36-133., 247-287. p. stb. 20 WlNTERFELD 1955. 7-89. p., sorra vette Rörig érveit, és épp Lübecknél - ahonnan Rörig fő példáját merítette - próbálta tarthatatlanságát bebizonyítani. Winterfeld bevezetésében (9-20. p.) összefoglalta a kérdés korábbi irodalmát, és itt rámutatott a Rörig-elmélettel szemben már korábban felhozott-viszonylag gyér-ellenvetésekre is. Ezek ellenére a Rörig-féle tézis mintegy a történetírás communis opinió)á\í\ alakult, amire ld. pl. LERNER 1952.
