Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Buda és Pest szerepe a távolsági kereskedelemben a 15–16. század fordulóján
376 Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság Sággal használhatók fel, és még ebben az esetben is csak bizonytalan értékű eredményekhez vezetnek. A harmincadnaplók egyet bizonyítanak; erre már fentebb is utaltam. Magyarország iparcikkeket, főként posztót és fémárut, valamint fűszereket importált, állatokat, mezőgazdasági termékeket és rezet exportált. Azaz: az ország külkereskedelmi áruforgalma hasonlított a későbbihez. Valószínűsíteni lehet továbbá, hogy a külkereskedelmi forgalom nem volt különösen nagy értékű, ami azt jelenti, hogy a posztókat és bizonyos fémárukat, valamint nyilván luxuscikkeket leszámítva a szükségletet a helyi kézművesség is fedezni tudta. Ugyancsak valószínűsíthető, bár nem bizonyítható, hogy a késő középkori magyar külkereskedelmimérleg-passzivitása inkább a legendák világába tartozik, sőt talán a század közepén sem volt annyira passzív, mint azt Kováts Ferenc és követői tartották. Emellett szól még egy érv. A Kováts-Paulinyi-elmélet — mint láttuk - úgy vélte, hogy a nagyarányú magyar külkereskedelmi mérleghiányt magyar aranyforinttal fedezték. Azt is láttuk, hogy ezzel szemben a 15. század első felét illetően már Mályusz Elemér is óvást emelt. Tudjuk azt is, hogy a magyar aranypénz késő középkori külföldi forgalma alacsonyabb volt a korábbinál. Ehhez járul, hogy a középkor végén igen gyakran nem voltak azonosak a külföldi árut behozó, és a magyar marhákat exportáló személyek. Azt is tudjuk, hogy a magyar állatkereskedők hozták be a rossz külföldi ezüstpénzeket az országba.153 Ez részben a Mátyás király által 1468—70 között bevezetett pénzreform következménye volt. Az új, madonnás dénár, amelyből százat számítottak egy aranyforintra, megőrizte értékét a II. Lajos-kori pénzrontásig annak következtében, hogy a király leértékelte az aranypénzt, és felértékelte az ezüstpénzt. Ez pedig azzal járt, hogy a Magyarországra árut behozó külföldi akkor járt jól, ha érte aranypénzt kapott, és nem állatokat hajtott ki cserébe. A magyar állatkereskedő pedig ezüstpénzre cserélte külföldön áruját. A pénzreform tehát elősegítette az 1470-es években újra fellendülő magyar állatkivitelben a hazai kereskedők részvételét.154 így a külföldre került, amúgy is kisebb mennyiségű magyar aranypénz sem bizonyít a magyar külkereskedelem mérleghiánya mellett. Megjegyzem, hogy a magyar aranytermelés a 15. század közepétől Kováts Ferenc adatai szerint is folyamatosan esett,155 Paulinyi pedig ennél is kisebb termeléssel számolt.156 Ha arra gondolunk, hogy a kivert arany tekintélyes részét ipari célra: ékszerek, nemesfém tárgyak készítésére, műalkotások aranyozására fordították,157 akkor nem lehet véletlen, hogy a Jagelló-korban a kincstár gyakran ezüstben fizette a nagyobb értékű tételeket is,158 és előfordult, hogy Budán is nehezen lehetett aranypénzhez jutni.159 A német Paumgartner a 16. század elején arról tud, hogy Magyarországon az üzleteket a százdénáros számítási forintban kötik, és amennyiben a kereskedő aranyban kéri a fizetséget, ezt külön ki kell kötni a szerződésben.160 153 Corpus Juris 736. p. Ld. erre részletesebben alább. 154 Kubinyi 1992. 170-174. p. 155 KOVÁTS 1922. 112. p. 156 Paulinyi 1972. 564. p. 157 Ékszerek készítésére felhasznált aranypénzekre számos adat maradt; még 1500 Ft-ból (!) készült aranyláncra is: Kubinyi 1985. 627-630. p. 158 A fennmaradt királyi számadáskönyv-töredékekben alig lehet aranypénz-kifizetéseket találni, noha olykor több ezer forintos tételekről van szó. Az 1525. év első feléből való kiadási naplóban csak hat aranyforintban történt kifizetésre maradt adat. FraknóI 1877b. 65., 126., 136., 145., 180., 191. p. 159 E. KOVÁCS 1992. 194. p. Drága árfolyamon vettek Budán aranyforintot: „et nota, quod aurum nunc non reperitur, quia familiares legati posuerunt istam caristiam et sic sunt ita cari ets.” 160 Müller 1962.199. p.
