Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)

Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban

354 Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság polgárokat nemegyszer találunk harmincadok élén, és az, hogy milyen harmincad igazgatását vállalják el, valószínűleg fényt vet kereskedelmi tevékenységük irányára is.136 Meg kell még je­gyeznünk, hogy a kincstár nemcsak hitelben, hanem készpénzben is vásárolt; erre királyi szám­adáskönyveinkben nem egy adat található.137 Bár az előbbiekben már több olyan adatot közöltünk, amely azt mutatja, hogy egyes ke­reskedők viszonylag magas összegben szállítottak árukat a királyi kincstárnak, a különböző ke­reskedőkre vonatkozó, elszórt adatok még nem nyújtanak megfelelő támpontot annak megálla­pítására, hogy milyen nagyságú tőke foroghatott ebben az üzletágban. Pedig ennek meghatáro­zása esetén meghízható adatokat kapnánk az egyes kereskedők tőkeerejére is. Szerencsére van egy forrásunk a Jagelló-kor utolsó előtti évéből, Thurzó Elek királyi kincstartó 1595. évi szám­adáskönyve, amelyből fény derülhet erre a kérdésre. Ebből a kötetből, amely lényegében csak az év első felére nyújt felvilágosítást, megtudhatjuk, hogy ebben az időszakban milyen nagy összeget fizet ki közvetlenül a kincstár kereskedőknek hitelben szállított áruk fejében.138 136 Pemfflinger János, bár nyugati érdekeltségei is vannak, a 16. század elejétől a lengyel kereskedelem útvonalán fekvő kassai harmincad bérletével foglalkozik. 1505 és 1507 között bérli először (IVÁNYI 1910. II. 3878, 3894. sz.) Ekkor valószínűleg valóban bérletről van szó. Másodízben, mint láttuk, zálogbirtokosa volt a harmin­cadnak. Különösen sokszor vállalt harmincadosi megbízást Pólyák Pál budai polgár. Sajnos nem tudjuk, hogy bérlői, zálogbirtokos vagy tisztviselői minőségben. Először 1515-ben pozsonyi harmincados (KNAUZ 1866-69. 163-165. p.). 1519-ben is az (Pozsony v. lt. oki. 2560. sz. [MOL DF 241170.]; Beszterce v. It. oki. 394. sz. [MÓL DF 247632.]), hasonlóképpen 1523-ban (Pozsony v. lt. oki. 5497. sz. [MOLDF 243541.]) 1525-ben pedig a szin­tén budai polgár Szerencsés Imrével együtt, valószínűleg mint annak társa, a buda-székesfehérvári harmincadot igazgatja (Hatvani 1857.1. 31. p.) 137 Például ENGEL 1797-98.1. 80. p. skk. 138 Adatainkat az eredeti alapján közöljük. OSZKK Cod. Lat. med. aev. 394. [MÓL DF 252489 ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom