Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban
BUDAI KERESKEDŐK UDVARI SZÁLLÍTÁSAI A JAGELLÓ-KORBAN A 15. század végének és a 16. század elejének megnövekedett igényei, mint a hivatalnokkormányzat költsége, de elsősorban a katonai kiadások nagymérvű emelkedése Európa-szerte megnövelte az uralkodók pénzszükségletét. A régi jövedelemforrások nemcsak elégtelenek voltak, hanem az a fő hibájuk volt, hogy általuk nem lehetett mindig megfelelő időben és helyen pénzhez jutni. Az uralkodók ezen rendkívüli adókkal, hivatalok eladásával, a koronajavak el- és zálogba adásával igyekeztek segíteni, végül a jelentkező nehézségeket többnyire hitelek igénybevételével oldották meg.1 Ez az általános kép a Jagellók magyar királyságát is jellemezte. Köztudomású a II. Ulászló és II. Lajos udvarában jelentkező állandó pénzszűke, amelyen ők is a fenti módszerekkel igyekeztek segíteni.2 Eléggé ismertek zálogosításaik, az állami jövedelmek bérbeadása, kevésbé ismert azonban az a módszer, amellyel az udvartartás és hadsereg szükségleteit alkotó árukat megszerezték. Bár tudjuk, hogy az udvar gyakran vásárolt hitelbe, többnyire ismerjük a hitelező kereskedők nevét is, azt azonban nem vizsgálták meg, hogy ezek a kereskedők tulajdonképpen milyen szerepet játszottak országunk életében. Az udvari szállításnak az ország gazdasági életére gyakorolt hatását azonban csak akkor mérhetjük fel, ha megvizsgáljuk, hogy milyen tőke forgott ezekben az üzletekben: magyarországi kereskedő-, vagy idegen jelentős nagyságú, avagy jelentéktelen. Szakirodalmunk általában rámutat arra, hogy a 15. század elejéig a magyar gazdasági életben az olasz, elsősorban a firenzei tőke játszotta a vezető szerepet: olasz kereskedők jelentős forgalmat bonyolítottak le az országban, a pápai jövedelmek átutalásával kapcsolatban banküzleteket is folytattak, és az állami jövedelmek bérlésével is foglalkoztak.3 Kevésbé ismert azonban az olasz tőke 15. század végi, 16. század eleji magyarországi szereplése,4 így ezt általában vagy ignorálták,5 vagy éppenséggel tagadták.6 Gazdaságtörténeti irodalmunk sokkal többet tud mondani e korszakban a német tőke magyarországi vezető szerepéről. Elismeri ugyan, hogy a délnémet tőke árnyékában lassan kialakul a hazai kereskedelmi tőke, de ez csak a „másodhegedűs” szerepét játssza, így azután közhellyé vált középkori kereskedelmünk tőkeszegénysége.7 Ezek a délnémet kereskedők hozták be a legfontosabb importcikket, a nyugati posztót, amellyel szemben a középkori Magyarország lényegében csak aranyat, illetőleg egyéb bányászati árut (rezet) tudott szállítani, és így külkereskedelmi mérlegünk erősen passzív volt.8 Ezzel szemben, igaz, hogy 1542-ben, Ember Győző szerint Nyugatra irányuló külkereskedelmünk aktív volt.9 Miután 1 Sombart 1913.1.2-5., 77. p. skk. II. 51. p. skk. ; EHRENBERG 1922.1.9. p. skk. A tanulmányban szereplő illusztrációk: 101., 115. ábra. [A szerk] 2 Tokay 1932.135. p. skk. 3 Mayer 1924. [Klny ] 248. p. skk.; LEDERER 1932.164. p. skk.;HusZTI 1941.56. p. skk.;MÁLYUSZ 1958.306. p. 4 Bár a firenzei kereskedelem jelentőségére Balogh Jolán már régen rámutatott: BALOGH é. n. 201. p., 64. j., és újabban is: Balogh. 1956.1, 273. p. A velencei kereskedelemre vonatkozólag ld. Kardos 1951.435. p. 5 SZŰCS 1955. 183. p. skk. és KOVÁTS 1922. 41. p. sem említi a posztóbehozatallal kapcsolatban az olasz piacot. 6 A firenzeiekét: MOLNÁR 1949a. 163. p. 7 SZŰCS 1955. 191. p. Az erre vonathozó irodalom felsorolása: Uo. 174. j. 8 KOVÁTS 1922. 41. p. Paulinyi é. n. 170-171. p. 9 Ember 1958.328. p.
