Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - Buda város pecséthasználatának kialakulása
Buda város pecséthasználatának kialakulása 273 lyaink közül II. András használta először,15 és az ő korában és fia uralkodása első éveiben a nádorok, országbírók, bánok és helyetteseik majdnem mind kettőspecséttel pecsételnek.16 A kettőspecsét divatja, bár a 10. században Dél-Itáliában már ismerték, Angliából indult ki, elterjedt Skandináviában, Dél-Franciaországban, később Ausztriában és Csehországban is, míg Észak-Franciaországban és a német területeken inkább ellenpecsétet használnak. A városok közül azonban csak az angol, skandináv és dél-francia városok pecsételnek érempecséttel.17 Nálunk az esztergomi pecsét hátlapján látható „secretum” kifejezés nyugat-európai hatásra mutat, ez azonban hazai közvetítéssel is eljuthatott Esztergomba, ugyanis Kán nembeli Gyula kettőspecsétjén is megtaláljuk a „secretum” szót.18 Két kettőspecsétet használó városunk pecsétjei eredetének kérdését tehát még nyitva kell hagynunk. A következő probléma, amit meg kell vizsgálnunk az, hogy a pecsét melyik oldalát kell elő-, és melyiket hátlapnak tartanunk. Általában véve mindig a címeres oldal a hát-, és a képes oldal az előlap. így van ez a királyi pecséteknél, de ezt igazolja az esztergomi pecsét secretum kifejezése a címeres oldalnál, továbbá a pénzek.19 A szakirodalom is általában a vágásos pajzsot tekintette reversnek, egyedül Nyáry és Gárdonyi volt a kivétel, akik - bár ezt nem indokolták - a várábrázolást tartották hátlapnak.20 Az eredetit megtekintve a felfüggesztés módja inkább Gárdonyiék ellen szólna, de a feliratok kétségkívül nekik adnak igazat. A városi pecsétek feliratai nagy többségükben Sigillum (vagy csak rövidítve S) szóval kezdődnek, és ehhez kapcsolják a pecséttulajdonos nevét (Sigillum civitatis N, vagy civium de N stb.).21 Ilyenek nálunk is a legrégibb városi pecsétek feliratai.22 Olaszországban azonban ez a típus viszonylag ritka, helyette többnyire egy hexametert (ritkábban pentametert) találunk, amely a cezúránál rímel (ún. leoninus). Bár sokszor utal a felirat a város nevére is, ez nem következetes. Gyakran jelmondat, vagy a város valamely tulajdonosának kiemelése, és így történeti forrásértéke is van.23 Jelmondatszerü feliratot látunk a legrégibb német városi pecséteken, a Rajna-vidék püspöki városaiban, ezek azonban nem leoninusok.24 Mind az olasz, mind pedig a rajnai városok pecsétjei azonban egyszerű pecsétek, és így nem hozhatók kapcsolatba a budai pecséttel. Rajtuk kívül leoninus köriratok találhatók francia, angol és skandináv területeken, sőt nemcsak városoknál, hanem egyéb pecséttulajdonosoknál is.25 Érdekes, hogy itt a leoninus feliratot alkalmazó terület majdnem egybeesik a kettőspecsét elterjedési körével.26 Buda városa 15 Bartoniek 1924. 16. p.; SZENTPÉTERY 1930. 112. p.; KUMOROVITZ 1944. 40. p. 16 Kumorovitz 1944.47. p. 17 Kehr 1902. 202. p.; Seyler 1894. 152. p.; Ewald 1914. 89., 163. p.; Roman 1912. 30-31. p. A skandináv városra példa: SEYLER 1894. 160. p. 18 Kumorovitz 1936.56. p. 19 RÉTHY 1899-1907.1. 201-203. sz. 20 NYÁRY 1886. 78. p.; GÁRDONYI 1911. 115. p. 21 ROMAN 1912. 246-247. p. 22 Esztergom: Sigillum (ill. Secretum) Latinorum Civitatis Strigoniensis.; Székesfehérvár: S. Latinorum Civium Albensium. MOL DL 17267. 23 Bascape 1953. 71. p.; Ld. pl. Verona: Est iusti latrix- urbs hec et laudis amatrix. Uo. 73. p.; Ld. Muratorius 1740. 125-126. p. A leoninusok eredetére: ERDMANN 1941. 15. p. 24 A legrégibb Kölné. A felirata: Sancta. Colonia. Dei. Gratia. Romanae. Ecclesiae. Fidelis. Filia, vö. EndrulaT 1882. 32. p. A típus igen gyakori: vö. SEYLER 1894. 302. p. 25 Franciáknál: ROMÁN 1912. 224. p.; Angoloknál: Ld. DOUËT d'Arcq 1863-68. III. 10216. sz. (Canterbury); SEYLER 1894. 158. p.; Norvégia: Uo. 160. p ; Ausztriában egyedül Tulln városa: Lind 1878. 227. sz. 26 Az angol leoninus köriratú pecsétek majdnem mind érempecsétek. Arles, Marseille és Valence leoninusai is kettőspecséten vagy bullákon találhatók: ROMAN 1912. 30-31. p.
