Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)

A királyi székhely és a főváros - A budai vár udvarbírói hivatala (1458–1541). Kísérlet az országos és a királyi jövedelmek szétválasztására

A budai várudvarbírói hivatala (1458-1541) 249 síinket: az 1518-19-es törvényben felsorolt javak csak részben tartoztak eredetileg is a provizor hatásköréhez. Visegrád esetében azonban megint igazat adhatunk az idézett articulusoknak. Itt két vár volt: a tulajdonképpeni fellegvár és az alsó palota.65 Mind az 1518-as, mind az 1519-es törvény az utóbbira vonatkozik, ami érthető is, hiszen a fellegvár a mindenkori koronaőrök őrizetében volt.66 Az eddig idézett adatok, amelyek szerint közvetlenül Mátyás megválasztása után Pilis, Eszter­gom és Hont megyei ügyekben intézkedik az udvarbíró, már igazolják a provizor visegrádi hatás­körét. (Az ezekben az oklevelekben felsorolt birtokok ugyanis a visegrádi vagy pedig a visegrádi uradalomhoz tartozó dömösi vár tartozékai voltak.) A budavári provizor tehát már közvetlenül Mátyás trónra lépése után megkapta a visegrádi uradalom felügyeletét. Úgy látszik azonban, hogy ez ekkor még csak ideiglenes rendezésnek volt tekinthető, ugyanis a hatvanas években olyan királyi parancsokat találunk, melyek közvetlenül szólnak a visegrádi várnagyhoz, sőt, 1461-ben a várnagy a királyné kincstartója, aki mint ilyen nem valószínű, hogy a provizor famili­árisa lett volna.67 (Lehetséges, hogy mivel Mátyás a királynéi birtokok egy részét édesanyjának adta, felesége eltartására a visegrádi uradalmat rendelte.68) 1481-től azonban minden adat egybe­hangzóan mutatja, hogy a visegrádi uradalom az udvarbíró felügyelete alátartozik. Ide tartozó ki­rályi jobbágyok és más földesurak közötti viszály ügyében a provizor kapja a királyi parancsot.69 Hasonló ügyekben szigoréi utasítást ad a budavári udvarbíró a visegrádi udvarbírónak és az érde­keltjobbágyoknak.70 Más alkalommal a márianosztrai pálosok és a dömösi királyi várhoz (Viseg­rád tartozéka) tartozó szobi királyi népek közötti ügyben a király a budavári udvarbírónak és annak a dömösi és visegrádi várakban elhelyezett várnagyainak és tisztviselőinek ad parancsot.71 Kilencedfizetés alóli felmentést a király a budavári udvarbíró relatiójára engedélyez, a felmentés megtartására pedig kötelezi Kubinyi mostani budai udvarbírót, annak utódait, valamint az udvar­bírónak a király visegrádi kúriájában elhelyezett helyetteseit.72 73 * A visegrád-dömösi uradalom és szomszéd birtokosok közötti határjárások alkalmával a királyt mint földesurat, a budai udvarbíró vagy megbízottja képviseli.75 A visegrádi uradalom esetében tehát - legalábbis 1481-től - teljes mértékben igazolható, hogy az 1518-19-es törvények a szokásjogon alapultak. Az uradalom a provizor felügyelete alá tartozik, az uradalmi tisztviselők az ő familiárisai, a király helyett annak földesúri jogait is ő (vagy familiárisai) gyakorolják. 65 HÉJJ 1957. 11., 25. p. 66 A nádor, mint koronaőr fizetése Visegrád őrzéséért: Engel 1797-98. I. 130., 155. p. 67 1459: MÓL DL 15329.; 1461: MÓL Ft. Észt. kpt. in. It. Lad. 45. fasc. 13. nr. 6. [MOL DF 237601.]; 1468: MÓL DL 16631. 68 Vő. 62. j. Mivel Visegrád nem szerepel a Podjebrád Katalin használatára bocsátott királynéi javak között, a viseg­rádi várnagy pedig mégis a királynéi kincstartó, valószínűleg a Szilágyi Erzsébet birtokában maradt Óbuda he­lyett kapta Katalin királyné Visegrádot. 69 MÓL Ft. Észt. kpt. m. It. Lad. 35. fasc. 2. nr. 11. [MOL DF 236897.] Azonban Visegrád és a budai provizoratus összekapcsolása már 1481 előtt megkezdődött: 1476-ban pl. Piberegy személyben budavári provizor és visegrádi várnagy: MÓL DL 50534. 70 1484: MÓL Ft. Észt. kpt. m. It. Lad. 35. fasc. 2. nr. 12. [MÓL DF 236898 ] 71 1498: MÓL DL 20709. 72 1504: MÓL DL 21370. 73 1498: MÓL Ft. Észt. kpt. m. lt. Lad. 35. fasc. 2. nr. 13. [MÓL DF 236898.]; 1505: MÓL DL 21493. Mindkét határ­járásban részt vett a királyi jogilgyigazgató is. A provizor és a visegrádi személyzet közötti dominus-familiáris vi­szonyt igazolja ez az adat: 1510-ben Kubinyi László deák budavári provizor birtokot ajándékoz hű szolgálataiért a visegrádi provizornak. BÁRTFAI SZABÓ 1938. 1230. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom